Eltűnt Bednárik Gábor – jelentkezzen, ha látta! (FRISSÍTVE!)
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 49 éves férfi megtalálása érdekében. Akár már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)
Eltűnés miatt fordult a nyilvánossághoz felhívásával a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői tájékoztatás szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdett eljárást Bednárik Gábor mezőfalvai lakos eltűnése ügyében. A bejelentés szerint a 49 éves férfi július 7-én, azaz múlt csütörtökön délelőtt távozott kerékpárral mezőfalvai otthonából ismeretlen helyre – és azóta nem adott életjelet magáról.
A vékony testalkatú férfi körülbelül 170 centiméter magas, barna hajú, barna szemű. Eltűnésekor farmernadrágot és pólót viselt.
A Dunaújváros Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható Bednárik Gábort felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Segítségüket előre is köszöni a rendőrség: jelentkezzen, ha látta a férfit – és már egy megosztás is közelebb vihet az eltűnt személy megtalálásához!
UPDATE 07.12. 13.47 – előkerült az eltűnt férfi
Friss híradással jelentkezett az ügyben a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata, a szóvivői tájékoztatás szerint a felhívás aktualitását vesztette, a férfi előkerült.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév
2024. aug. 30.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.
Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást
2024. aug. 20.
A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.
Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás
2024. aug. 09.
Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.
Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát
2024. aug. 09.
A dunaújvárosi rendőrök kérték a lakosság segítségét a 13 éves, a városból eltűnt mezőfalvi fiatal keresése miatt. Már egy megosztás is segíthet!
Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon
2024. aug. 08.
Egy mezőfalvi cég ingatlanára lomizott a nő, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. Odavitte, lepakolta. Problem?
"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."
2024. aug. 07.
Ez volt a szép terv, a keserű valóság minden tényezőt tekintve rácáfolt: ittasan, vezetői engedély nélkül törte rommá munkáltatója autóját az a mongol férfi, aki a 6-os úton, a kulcsi körforgónál szállt el. Annyira be volt nyomva, hogy a szondát sem tudta megfújni, értesült a DO.
Szirénapróba: közeleg a hó eleji a hétfő, vele az újabb morgatás
2024. aug. 03.
A szokásos gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható ezúttal is szirénapróba – városunkban hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.