Fiatal középpályással erősített a DFC
A mindössze húsz éves Irimiás Gergő a Budapest Honvéd együttesétől érkezett a dunaújvárosi labdarúgókhoz.
Kép forrása: Dunaújváros FC
Mint arról beszámoltunk, két felkészülési mérkőzést is játszott szombaton délelőtt a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely kettéosztott kerettel lépett pályára a Mór, valamint a főnix FC ellen. Előbbi összecsapáson egy új játékos is pályára lépett együttesünkben, s mint az labdarúgóink közleményéből kiderült, Irimiás Gergő Dunaújvárosban is folytatja pályafutását a 2022/2023-as szezonban.
A fiatal, mindössze húsz esztendős játékos a Budapest Honvéd neveltje, az elmúlt években a fővárosiak mellett játszott kölcsönben Ajkán is, míg tavaly a piros-feketék NB III-as csapatában szerepelt, de egyszer bekerült a Honvéd NB I-es keretébe is."Határozott, tipikus labdaszerző játékos. A mellette lévő rutinos középpályásoktól sokat tanulhat. Horváth Ferenccel már dolgozott együtt, az ő ajánlására érkezett együttesünkhöz." - fogalmazott dr. Dobos Barna klubigazgató a DFC közösségi oldalán.
A rovat további hírei: Sport
Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika
2025. júl. 04.
Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.
Bronzérmes a magyar csapat
2025. júl. 04.
Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket
2025. júl. 03.
A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.
Szépen fénylő érmek Varsóból
2025. júl. 03.
Három dobogós helyezéssel zárták a Varsóban megrendezett Grappling European Open küzdelmeit a Fox SE dunaújvárosi versenyzői.
Bronzért játszhatnak a fiatalok
2025. júl. 03.
Csak az első negyed végéig tudta megnehezíteni a görögök dolgát a magyar U16-os női vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjében.
DSTV: táboroznak a röplabdázók
2025. júl. 02.
Idén három héten keresztül érezhetik jól magukat a fiatalok a DSE Röplabda Akadémia hagyományos nyári táborában, melynek első hetén a DSTV stábja is ott volt. Hangkép.
Elődöntőt ért a németek kiütése
2025. júl. 02.
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.