Folytatódnak a fejlesztések és beruházások az élményfürdőben
Ismét birtokba vehetik a megújult csúszdamedencét és felújított csúszdákat az élményfürdő látogatói péntektől. A létesítmény tovább fejlődik, térköves burkolatot kap a büfé előtti rész, a látogatói igényeknek megfelelően.
Befejeződtek az élményfürdő csúszdamedencéjét és csúszdáit érintő munkálatok. A szükséges vízminták levételét követően a létesítmény minden szolgáltatása ismét elérhető vált.
Nagy munka volt
A beruházás kapcsán Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tartott sajtótájékoztatót kedden. A nyár elején derült ki, hogy a csúszdamedence felújításra szorul, akkor rendelték meg a közel 50 milliós felújítást. A kivitelező cég ígérete szerint az elkészült csúszdamedence legalább 10 évig problémamentesen üzemel majd. További 10 millió forintból megújultak a medence közönségkedvenc csúszdái is – ezt a fejlesztést is üdvözölte a Mezei Zsolt.
Árak, kedvezmények
Az alpolgármester azt mondta, a jelenlegi gazdasági tendenciák alapján szükséges volt egy 20 százalékos emelést bevezetni a jegyárak esetében. Azonban a dunaújvárosi lakcímkártyával rendelkező látogatók 30 százalékos kedvezményt kapnak, így őket valójában nem érinti a drágulás. Emellett egy új, nyugdíjasokat és fiatalokat érintő kedvezményt is bevezettek. A nyugdíjas kártyával rendelkező látogatók legalább egy, 14 évnél fiatalabb gyermek kísérőjeként további 50 százalékos kedvezményt kapnak a csökkentett jegyárból is minden hétfőn. Az alpolgármester úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy sokan az idei évben sem jutnak el nyaralni – számukra jelentős segítség lehet a kezdeményezés.
Látogatói igények
A tájékoztató végén Mezei Zsolt azt mondta, több visszajelzés is érkezett a létesítmény büféje előtti területtel kapcsolatban. Sokan szerették volna, ha a zöldterület azon része térkőborítást kapna, így ez a beruházás is folyamatban van. Hangsúlyozta, a városvezetés képviselői nagyra értékelik a városlakók visszajelzéseit, és igyekeznek mindenben megfelelni a lakossági igényeknek.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.