Jövő szombaton negyvenedszer tartják meg a Balaton-átúszást
Jövő szombaton 40. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre jó idő esetén közel tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Kép: MTI/Vasvári Tamás
Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Máth István versenyigazgató elmondta, hogy a klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer, a rajt szokásosan a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12.30-ig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand, ahová legkésőbb 15.30-ig meg kell érkezni. A 2,6 kilométeres féltáv Balatonboglárról rajtol, az útvonal első felét az átúszás úszófolyosója mellett kialakított sávban kell megtenni, majd 1,3 kilométer után balra kanyarodva az átúszás mezőnyével együtt haladva lehet célba érkezni. Ezen kívül a tavalyi évhez hasonlóan a távot SUP-pal is lehet teljesíteni. A versenyigazgató tájékoztatása szerint az előnevezések száma 7500, ezért jó idő esetén a résztvevők száma megközelítheti a tízezer főt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton-átúszásra csak a felkészült úszók nevezzenek, majd emlékeztetett rá, hogy az 1979-ben kezdődött versenysorozat keretében összesen több mint 207 ezren teljesítették már a távot. Így összességében egymillió fölött van a megtett kilométerek száma.
Eleki Zoltán ezredes elárulta, hogy az Úszó Erőd tagjai - a Magyar Honvédség katonái és a honvédség dolgozói - ezúttal közel 300 fővel képviseltetik magukat az eseményen, míg az elmúlt években már összesen 6000 katona úszta át a Balatont. A honvédség ezen kívül húsz éve már a szervezési és logisztikai biztosítási munkákból is kiveszi a részét. Tőzsér Judit, a már hatodszor névadó szponzor vállalati kommunikációs cégvezetője elmondta, a Lidl kommunikációjának az egyik legfontosabb pillére az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése. Véleménye szerint a Balaton-átúszás egy remek lehetőség mindenki számára, hogy egy életre szóló élményben legyen része. Hozzáfűzte: olyan szórakoztató programokkal készülnek, amelyek összekapcsolják a táplálkozást, az egészséget és a sportot, játékos és edukatív formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére.
Felidézték azt is, hogy az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 142 éve 6 óra 40 perc alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Fiatal hátvéd az Acélbikáknál
2025. aug. 06.
Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.
Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje
2025. aug. 05.
A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.
B-döntő és egyéni csúcsok a medencében
2025. aug. 05.
Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.
Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje
2025. aug. 04.
A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.
Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok
2025. aug. 04.
Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.
Dunaújvárosi éremeső Szegeden
2025. aug. 04.
Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.
Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa
2025. aug. 03.
Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.