Rendkívüli közgyűlés lesz – 24 (!) napirenddel
Az önkormányzat ügyrendi, igazgatási és jogi bizottsága kezdeményezte a tanácskozás megtartását – az ülésre szerdán délelőtt kerül sor a közgyűlési teremben. Bónusz: rendkívüli zárt ülés is lesz!
A nyílt ülésen 24, míg zárt ajtó mögött további 2 napirend vár a képviselőkre a rendkívüli közgyűlésen július 13-án, szerdán 9 órától. A rendkívüli ülés lényegében a normál közgyűlést helyettesíti (ez magyarázza a terjedelmes napirendet és a zárt ülést), a bizottsági indoklás szerint ugyanis a július 14-én megtartandó, munkaterv szerinti ülés ülésvezetése nem biztosított a polgármester, illetve az őt helyettesítő alpolgármester távollétében.
Eskütétel után fontos döntések
A közgyűlés elején esküt tesz az időközi képviselő-választáson megválasztott képviselő, majd többek között a közgyűlési SZMSZ módosítása szerepel a napirenden. Határozhatnak az önkormányzati képviselő, a nem képviselő bizottsági tag és a tanácsnok tiszteletdíjáról rendelet módosításáról, valamint módosíthatják az egészségügyi alapellátás körzeteinek megállapításáról és kialakításáról szóló rendeletet is.
Elfogadhatják a város településszerkezeti tervének módosítását, és változhat a helyi építési szabályzatról szóló rendelet is. Külön javaslat célozza a a fenntartható városfejlesztési stratégia, valamint a TOP Plusz Városfejlesztési Programterv megismerését, és módosíthatják A Közlekedésfejlesztési TOP-projektek kivitelezésére vonatkozó szerződéseket.
Városokkal a városokért
A közgyűlés dönthet a European City Facility (EUCF), vagyis a Városokkal a városokért című, a helyi fenntartható energetikai beruházások támogatását célzó pályázaton történő indulásról, és elfogadhatják a Táborállás közterületi munkáinak elvégzésére vonatkozó javaslatot is. Dönthetnek a közvilágítás elemeinek karbantartásával kapcsolatos kontraktus módosításáról, valamint újabb zárt kutyafuttató kialakításáról (a Hengerész utca és a Béke körút határolta parkos területen). Napirenden lesz a Volánbusz Zrt. idei 1-4. havi tájékoztatója, és fontos kiegészítéssel bővülhet a DVG-vel kötött, a Szabadstrand, Táborhely-Kemping üzemeltetését szabályozó szerződés.
Elfogadhatják az új víziközmű üzemeltető, valamint az önkormányzat Polgármesteri Hivatala és intézményei szolgáltatási átalánydíj fizetési kötelezettség vállalására vonatkozó javaslatot, és dönthetnek a Széchenyi Kollégium bérbeadásáról is a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetével. Módosíthatják az ingatlanok cseréjére vonatkozó ajánlatot több önkormányzati telek vonatkozásában, és változhat a Búvársuli Sportegyesülettel kötött támogatási szerződés is.
Elfogadhatják a Dunasor 15. szám alatti intézmény szakmai és technikai létszámának meghatározásáról szóló határozat módosítását, és változhat a József Attila Könyvtár költségvetési előirányzata is a közgyűlés döntése nyomán.
Dönthet a testület a Miskolci Zsidó Hitközséggel szociális konyha működtetésére kötendő ellátási szerződés jóváhagyásáról, és módosíthatják a CityRocks Kft.-vel kötött megbízási szerződést a szerdai tanácskozáson. Egy adásvételi kontraktust is megváltoztathat a testület, majd módosíthatják az idei közgyűlési munkatervet is.
Zárt ajtók mögött is döntenek
A rendkívüli nyílt ülés után zárt ajtók mögött folytatódik a közgyűlési – előbb a Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros intézmény magasabb vezetői álláshelyére benyújtott pályázat elbírálásáról, az intézmény magasabb vezetőjének megbízásáról dönthet a testület.
Utolsó napirendként a Székesfehérvári Törvényszéken fiatalkorúak büntető ügyében eljáró ülnök megválasztásáról határozhatnak a képviselők.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: egyre többen tudják – vért adni menő!
2025. már. 11.
Dunaújváros kiemelkedő véradó közösséggel büszkélkedhet, derül ki a DSTV összegzéséből. Nemcsak a tematikus akciók és kitelepülések, de a hétköznapi "csapolások" is sokakat mozgatnak meg, a szakemberek munkája folyamatos az önkéntesek létszámának bővítése érdekében. Hangkép.
Sűrű és szép nőnap, köszöntőkkel, kavalkáddal (galériával)
2025. már. 09.
Városszerte sokan és sokféleképpen köszöntötték a nőnap érintettjeit, az ünneplés már pénteken megkezdődött, de természetesen szombaton futott a csúcsra. A piacon kezdtünk, a záróakkord az MMK nőnapi eseménysora volt. Körkép és képtár a hajtás után!
Hadd éljenek még tovább a városi fák…!
2025. már. 08.
A klímakatasztrófa árnyékában különösen aktuális témával folytatta ismeretterjesztő sorozatát az ÖKO-Klub Dunaújváros közössége. Mi takar a faápolás fogalma? Kiből és de pláne miért lesz faápoló? A válaszokat a Városháza "A" épületének földszinti tanácstermében hallhattuk még múlt csütörtökön.
Vállalkozásfejlesztési stratégiák – workshop a kamarában
2025. már. 08.
Aktuális és zsebbevágó témával folytatja a workshopok sorozatát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK): a kis- és középvállalkozások képviselői számára szervez tanácskozást a vállalkozásfejlesztés lehetőségéről jövő szerdán. Még lehet regisztrálni!
Boldog, szép, virágos nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!
2025. már. 08.
Kedves lányok, hölgyek, asszonyok! A Dunaújváros hetilap, a DSTV és a DO teljes stábja nevében boldog, mosolygós, szép és virágos nőnapot kívánunk! A hajtás után Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják!
Nyugodjon békében, mesternő!
2025. már. 07.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy 94. életévében elhunyt városunk díszpolgára, Wünsch Lászlóné Tomcsányi Éva. Élete, pályája összeforrt a várossal és a tánccal. Nekrológ.
A kéréseknek eleget tesznek
2025. már. 07.
A város fejlesztése folyamatos, ami nem is történhetne másképpen, mint a lakosság igényeit meghallgatva. Szabó Zsolt nem csupán alpolgármesterként, hanem a 6-os választókerület képviselőjeként is azon dolgozik, hogy az itt élőket ápolt környezet fogadja.