Elődöntős a Hajdu-Fekete kettős
A pénteki elődöntőből harcolhatja ki a fináléba jutást a halifaxi kajak-kenu világbajnokságon Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kettőse.
Kép: MKKSZ-archív
Kanadában, Halifax városában rendezik meg a kajak-kenusok gyorsasági világbajnokságát mától egészen augusztus 7-éig, s a megméretésen két dunaújvárosi versenyzőért, Hajdu Jonatánért és Slihoczki Ádámért is szoríthatunk.
Jonatán a kenu kettesek 500 méteres versenyszámának harmadik előfutamában térdelt hajóba ma este az újpesti Fekete Ádámmal. A kiírás szerint csak a három előfutam első helyezettjei biztosították helyüket egyből a fináléban, s ez most a Hajdu-Fekete kettősnek nem jött össze, ugyanis a spanyol, a kínai és a litván páros mögött a negyedik helyen értek célba, így a pénteki elődöntőből harcolhatják ki a fináléba jutást.
A DSKE másik válogatott versenyzője, Slihoczki Ádám Kollár Kristóffal, Zombori Dominikkel és Koczkás Dáviddal együtt a kenu négyesek 500 méteres versengésében ragad majd lapátot, ám mivel ebben a számban nem rendeznek előfutamokat, csak döntőt, így Ádámékért vasárnap este, magyar idő szerint fél hattól szoríthatunk majd.
A rovat további hírei: Sport
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.