Körzeti beruházások városszerte
Számos beruházás és fejlesztés zajlik jelenleg Dunaújvárosban. Motyovszki Mátyás két projektről, míg dr. Székely Károly és Tóth Kálmán egy-egy beruházásról adott hírt a közelmúltban. A következőkben ezek gyűjteménye olvasható.
A "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői folyamatosan figyelik a városlakók visszajelzéseit a körzetek fejlesztésével kapcsolatban. Így került sor a Motyovszki Mátyás körzetében megvalósuló beruházásokra is, amelyek a képviselő reménye szerint mindenki megelégedésére szolgálnak majd.
Használhatatlan feljáró
Mint arról a képviselő beszámolt, a Civil Ház mögött található parkolóból egy olyan feljárót sikerült évekkel ezelőtt építeni, amely kerekesszékkel gyakorlatilag használhatatlan. Bár gyalogosan még csak-csak megoldott volt az áthaladás, azonban építmény pont azoknak nem jelentett könnyebbséget, akik miatt egykoron megépítették.
– Funkcionálisan használhatatlan az intézmény mögötti építmény, hiszen a feljáró maga egy lépcső oldalához vezet. Ezzel alap esetben nem is lett volna probléma, ám a járdaszakasz a két rész között olyannyira keskeny, hogy még gyalogosan sem használható kényelmesen, nemhogy kerekesszékkel. A körzetben élők már hosszú idők óta kérték, hogy ezzel a helyzettel kezdjünk valamit, így a megoldás már kora tavasszal megszületett: a közműszolgáltatókkal, illetve a városüzemeltetés és a DVG Zrt. szakembereivel konzultálva arra jutottunk, hogy a feljárót egy parkolóhellyel arrébb alakítjuk ki. Így el tudja látni az elsődleges szerepét, és parkolóhelyet sem veszünk el az itt élőktől.
Nagyszabású járdafelújítás
A körzetben megvalósuló következő beruházás nem pusztán a mozgáskorlátozottaknak, hanem mindenkinek a segítségére szolgál majd. Mint arról a képviselő beszámolt, a Fáy András utcában már elkészült a járdafelújítási munkálatok első üteme, a második fázisban a teljes szakasz megújul:
– Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó! Hosszú évek óta probléma, hogy a Fáy 1-3. előtti járdaszakasz nagyon rossz állapotban van. Mind az idő vasfoga, mind pedig a közművek javításai nyomán a járda teljesen tönkrement. Tavaly lehetőség volt arra, hogy a Fáy 3. hátsó sarkától a Fáy 2.-ig elvégezzük a szükséges járdafelújítást. Akkor ígéretet tettem arra, hogy az idei évben teljesen befejeződik majd a járdaszakasz felújítása, és ennek most jött el az ideje. Ez a beruházás egyben azt is jelenti, hogy a Fáy András utcában a teljes járdaszakasz megújul. A munkálatok nyomán egy sokkal szebb, tartósabb, és biztonságosabb úton közlekedhetnek majd az emberek. Az egyszerűen megengedhetetlen - legyen szó akár a fiatalokról vagy épp az idősekről - hogy rossz minőségű, testi épségre veszélyes járdán kelljen közlekedniük.
A fent említett beruházások esetében tehát megtörtént a munkaterület átadás az önkormányzat részéről a kivitelezést végző DVG Zrt.-nek. A tervek szerint a napokban kezdődnek el a munkálatok, és az időjárás függvényében augusztusban befejeződnek. A városüzemeltetési osztály részéről Debreczeni Tamás megerősítette, a szükséges szakszolgálatok munkatársaival már felvette a kapcsolatot mind a négy fejlesztés ügyében, az elkezdődött munkálatokról a tájékoztatta az illetékeseket.
Járdafelújítás a Hajnal utcában
Mint arról már korábban beszámoltunk, folytatódtak a Dr. Székely Károly önkormányzati képviselő körzetét érintő fejlesztések. Ahogy azt körzetben élők is jelezték, a Hajnal utca 1. előtti járdaszakasz megsüllyedt, így a használata nem biztonságos. Az említett szakasz aszfaltburkolatot kap, emellett a szakemberek kerti szegély beépítésével kijavítják a sérült járda menti szegélyt is. A munkálatok itt is a lehető leghamarabb, az időjárás függvényében fejeződnek be. A képviselő kiemelte, az a legfontosabb, a körzetben élők minél jobb körülmények között élhessék a mindennapjaikat.
Időszerű beruházás a Szabadság utcában
Tóth Kálmán önkormányzati képviselő is egy járdafelújítási munka kezdetéről adott hírt a napokban. A Szabadság utca (és környéke) már egy évek óta felújításra szoruló része a körzetének. A Szabadság utca 50-52. előtt megújuló járda egy akadálymentesített, aszfaltburkolatú szakasz lesz, illetve az épület fala mentén is elvégzik a szigetelést a szakemberek. Tóth Kálmán hangsúlyozta, a település anyagi lehetőségeihez mérten folyamatosan, kis lépésekben, de mindenképpen a városlakók igényei szerint fejlesztik a körzeteket.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.









