A Dunaferr ügyében tárgyalt a képviselő is

Öcaline - 2022. szeptember 20. 9:21

A város meghatározó foglalkoztatójának válsága kapcsán fontos egyeztetéseket folytatott dr. Mészáros Lajos. Térségünk országgyűlési képviselője közösségi oldalán számolt be a fejleményekről.

Mint írja, elsőrendűen fontos számára a Dunaferr helyzete, különösen azoknak a családoknak a szempontjából, amelyek megélhetése a társaságcsoport működésétől függ. Dr. Mészáros Lajos szerint "a menedzsmenti funkciók korlátai és a döntésképesség deficitje" mellett az energiaár-robbanás is elérte a Vasműt. A képviselő számára a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, ezért napi kapcsolatban áll a Vasmű menedzsmentjével, információval látták és látják el a legfontosabb kormányzati intézkedések szükségességéről. 
Ennek jegyében személyesen kereste fel dr. Molnár Krisztiánnal, a megyei közgyűlés elnökével Lázár János építési és beruházási minisztert, ahol a Vasmű helyzete mellett a kórház fejlesztéseiről is konzultáltak. Dr. Mészáros Lajos összegzéséből kiderül: Sevcsik Mónika a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatójaként levelet írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek. E levél tartalmazta azokat a kormányzati lépéseket, amelyek szükségesek a magyar acélipar válságon történő átsegítéséhez – a levél mellett a képviselő is jelezte mindkét miniszternek az intézkedések fontosságát. 
Szintén dr. Molnár Krisztiánnal kereste fel a térség országgyűlési képviselője Várujhelyi Ferenc államtitkárt, a NAV elnökét annak érdekében, hogy a Vasmű és a NAV között folyamatban lévő ügyek a törvényes lehetőségek között minél előbb lezáruljanak, így javítva a cégcsoport likviditási helyzetén – az egyik ügy már meg is oldódott, szerepel a képviselői összegzésben. 

Dr. Mészáros Lajos kiemelte: a hét folyamán alkalma lesz további tárgyalásokat folytatni meghatározó kormányzati szereplőkkel a Vasmű helyzetéről – bízik benne, hogy ezeknek pozitív eredménye lesz. 

(Illusztráció: Dr. Mészáros Lajos – facebook)

A rovat további hírei: Dunaferr

Polgármesteri reagálás a vasmű menedzsmentjének közleményére

Polgármesteri reagálás a vasmű menedzsmentjének közleményére

2019. okt. 11.

Cserna Gábor polgármester nem sokkal ezelőtt hivatalos Facebook-oldalán reagált a Dunaferr menedzsmentjének mai közleményére. A polgármester válaszát változtatások nélkül közöljük.

A Dunaferr Zrt. szemrebbenés nélkül mérgezi a környezetet és a dunaújvárosi embereket

A Dunaferr Zrt. szemrebbenés nélkül mérgezi a környezetet és a dunaújvárosi embereket

2019. okt. 10.

Döbbenetes adatok, információk birtokába jutott portálunk arról, hogy a Dunaújvárosban működő vasmű évek óta fittyet hány a környezetvédelmi előírásokra és a kiszabott tetemes bírságok ellenére sem tartja be azokat - írja a Pesti Srácok.

Elkerített valóság 2

Elkerített valóság 2

2019. júl. 25.

Ki ne hallott volna az orosz rulettről? Egy hatlövetű pisztoly, egy golyó, megpörgetni a dobtárat, és lőni. Halál vagy dicsőség: a legrizikósabb szerencsejáték.

Polgármesteri sajtóközlemény

Polgármesteri sajtóközlemény

2019. jún. 20.

Cserna Gábor Polgármester az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.

A város tisztább levegőjéért

A város tisztább levegőjéért

2018. okt. 11.

Dunaújváros levegőminőségének aktuális kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester csütörtökön.

Április 8-án a Dunaferr jövőjéről is döntünk

Április 8-án a Dunaferr jövőjéről is döntünk

2018. már. 28.

Április 8-án a Dunaferr jövőjéről is döntünk, a munkavállalók biztos megélhetését a többségi állami tulajdon biztosíthatja. Erről tartott sajtótájékoztatót dr. Galambos Dénes, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.

2017 a bővülésről szólt az acéliparban

2017 a bővülésről szólt az acéliparban

2018. már. 02.

Bővülésről, meghatározó globális, uniós és hazai döntésekről szólt a 2017-es év az acéliparban, és jók a kilátások az idei évre is.