Bravúros Dunaferr-siker az Alcufer Kupán
Óriási izgalmak után, már ötödik alkalommal nyerte meg az Alcufer Kupa küzdelmeit a Dunaferr kispályás labdarúgó csapata.
Győr-Gyirmóton rendezték meg az idei Alcufer Kupa elnevezésű labdarúgó torna küzdelmeit, melyen az ország szinte minden szegletéből érkeztek vállalati és céges csapatok, hogy összemérjék egymással erejüket. A jubileumi tizedik viadalnak végül összesen huszonnyolc csapat vágott neki, köztük a Dunaferr együttese is, mely címvédőként készült a megméretésre, árulta el érdeklődésünkre Tóth Imre csapatvezető, aki természetesen beszámolt a tornáról is, melyen ismét rengeteg örömöt szereztek az értük szorítóknak a csapat tagjai.
– Hatalmas étkezősátor szendvicsek pogácsák italok fogadták a tizedik alkalommal megrendezett Alcufer Kupa csapatait, szeptember 24-én, szombaton a csodálatos Győr-Gyirmóti Stadionban. A szervező bizottság kis ajándékokkal kedveskedett és a forgatókönyv szerint meg is kezdték a helyszíni élő sorsolást, melyen a Dunaferr csapatát szerették volna leginkább elkerülni az ellenfelek, hiszen a Dunaújvárost képviselő alakulat négyszeres győztesként, címvédőként érkezett a kupára. Ezzel együtt nem a legjobb előjelekkel készültünk a kupára, ugyanis több sérülés és betegség sújtotta a keretet, s így kellett összerakni egy ütőképes, a Dunaferr kispályás labdarúgó csapatának eredményeihez méltóképpen szereplő gárdát. A sorsolást követően négycsapatos csoportba kerültünk, ahol először a Karcagról érkező E-HULL Kft. várt ránk, de nagy csatában sikerült 1-0-s győzelmet aratnunk. A folytatásban az első meccsét 6-0-ra nyerő Győr-Szol Zrt. következett, akikkel gól nélküli döntetlent játszottunk, míg a csoport utolsó meccsére megtáltosodtak a fiúk, s az ajkai Poppe és Potthoff Kft. együttesét 11-0-ra győztük le, amivel a csoport első helyét is sikerült megszerezni.
A folytatás lényegesen nehezebben alakult, árulta el a csapatvezető, ám a rendkívül kiegyenlített küzdelmeket idegileg is jól bírták az együttes tagjai.
– Viszont a kieséses szakaszban nagyon nehéz ágra kerültünk, s először a tavalyi döntős GyMSM Kormányhivatallal kellett szembenéznünk. Őket hatalmas csatában, vesztett helyzetből fordítva vertük a tavalyi döntőben 3-1-re, most viszont lényegesen megerősödve és nagyon elszántan készült ellenfelünk a visszavágásra. Meg is szerezték a vezetést és ezt követően csakúgy, mint egy éve, rendkívül szívósan védekeztek, a kapusuk pedig remekül védett. Nem is sikerült gólt szerezni ellenük a rendelkezésre álló időben, viszont a játékvezető egy percet hosszabbított, hiszen volt egy kis időhúzás, és egyéb szituációkban is állt a játék. Ebben az egy percben egy formás, gyors akció végén Petrás Gábor a hálóba vágta a labdát, így jöhettek a büntetők, melyeknél nagyszerű kapusunk Barsch Gábor egyet hárított, mi pedig mindhárom hetest belőttük, így bejutottunk a legjobb nyolc közé. Itt a torna titkos esélyese, a MÉH Zrt. várt ránk. Nagyszerű felépítésű játékosokból álltak a győriek, akik rendkívül szervezetten védekezve, remek kontrákat vezetve fociztak, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a szünetben 2-0-ra vezettek. A második játékrész első percében előbb egy klasszis góllal egyenlítettünk, majd a győri csapat egy öngólt is összeügyeskedett, így megint nyílttá vált a továbbjutás kérdése.
Képek forrása: Dunaferr
A hajrában azonban ismét betaláltak és elúszni látszott a négy közé jutás. Az utolsó percekben aztán ismét eredményesek voltunk, így ismét a büntetőrúgásokra kényszerültünk, de megint Barsch Gabi volt a nyerőember, s mivel mi ismét berúgtuk mindhármat, már a legjobb négy között voltunk. Az elődöntőben a Győri Tűzoltóság igen masszív csapata szeretett volna megálljt parancsolni az újvárosiaknak, de ekkor már nagyon bemelegedtek játékosaink, s magabiztos 3-1-es győzelmet arattak, majd a döntőben a Roto Elzett Certa Kft. együttesét 2-0-ra legyőzve ismét, immáron ötödik alkalommal szerezték meg az Alcufer Kupa első helyét. A díjkiosztón a főszervezők kiemelték, hogy a nehéz helyzetben lévő ISD Dunaferr ZRT-t kiemelkedő teljesítménnyel képviselték a játékosok, s örömünk úgy lett még szebb, hogy a nyolc találatig jutó Pál Milánnak köszönhetően a gólkirályi címet is begyűjtöttük.
A rovat további hírei: Sport
Pontszerzés idegenben
2024. nov. 23.
Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.
A vége már sima volt
2024. nov. 23.
Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.
Ez igen, győzelem az éllovas ellen!
2024. nov. 23.
Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.
DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe
2024. nov. 22.
Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.
Elmarad a DFC szombati bajnokija
2024. nov. 22.
A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.
Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz
2024. nov. 22.
Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.
DSTV: szép eredmények a medencében is
2024. nov. 21.
Szép eredményeket ért el a közelmúltban megrendezett versenyeken a DKSE kiválósága Kovács-Seres Hunor úszó. A sportoló mesélt a bahreini és a kaposvári versenyekről, a teljesítményét pedig Szabó Gergő edző értékelte. Hangkép.