Magyar éremeső a sárkányhajósok Eb-jén
A dunaújvárosi Dragon Steel SE tizenhét versenyzője is tagja volt a spanyolországi kontinensviadalon kiváló teljesítményt nyújtó magyar sárkányhajó válogatottnak.
Spanyolországban, Banyolesben rendezték meg a 14. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokságot szeptember 1. és 4. között, s a megméretésen a Dragon Steel SE versenyzői is megmérették magukat, árulta el érdeklésünkre Tóth Edit, a dunaújvárosi egyesület elnöke.
– Nagyon mozgalmas napokat töltöttünk el Spanyolországban, volt ott minden, varázslatos hegyekkel körülvett tó, villámlás, vihar, hőség, szervezési malőr, elviselhetetlen páratartalom, országok közötti összekacsintás, káosz, de legfőképpen sok-sok csata a pályán. A magyar válogatott - a viszonylagosan kevés versenyzője ellenére - tizennégy érmet szerzett, mellyel az összesített éremtábla negyedik helyén végzett úgy, hogy a Premier és U24 legénységek öt arany- és öt ezüstéremmel, míg a Senior csapatok három ezüst- és egy bronzéremmel, valamint egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyezéssel térhettek haza. Egyesületünk, a Dragon Steel SE versenyzői három ezüst- és egy bronzéremhez járultak hozzá remek teljesítményükkel, mivel a huszonhét fős senior válogatottból tizenhét kerettagot mi adtunk, ezért a Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) engem kért fel a senior korosztályú csapatok kapitányának, így nekem kellett felkészítni és koordinálni a negyven év felettieket. A csapatok kiválóan teljesítettek, óriási élmény volt számunkra a verseny, a tizennégy szerzett érem magáért beszél, joggal lehettünk büszkék a magyar sárkányhajó válogatott eredményeire.
Képek forrása: Dragon Steel SE
A Dragon Steel SE válogatott kerettagjai: Bárdos Helga, Bényi Andrásné, Biró László, Biró Vivien, Gál-Berey Tünde, Hallas János, Kiss Erzsébet, Kótai Ferenc, Körmendi László, Nyíri Andrea, Simonidesz Zoltán, Sipos Árpád, Szatmári Csaba, Tóth Edit, Tóth Gergely, Varga Béla, Vércse Edit.
Eredmények
200 méter
Premier mix nagyhajó 1. hely
Premier open kishajó 2. hely
Premier női kishajó 1. hely
Senior A mix kishajó 2. hely
Senior B open nagyhajó 4. hely
Senior C open kishajó 5. hely
500 méter
Premier open kishajó 2. hely
Premier női kishajó 1. hely
Premier mix kishajó 2. hely
U24 mix kishajó 2. hely
Senior A mix kishajó 3. hely
2000 méter
Premier mix nagyhajó 1. hely
Premier open kishajó 2. hely
Premier női kishajó 1. hely
Senior A mix kishajó 2. hely
Senior B open nagyhajó 2. hely
Senior C open kishajó 6. hely
A rovat további hírei: Sport
DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak
2025. jún. 01.
Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.
Újra gáláztak a labdarúgók
2025. jún. 01.
Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.
Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n
2025. máj. 31.
Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.
Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren
2025. máj. 30.
Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.
DSTV: tisztelgő falfestés
2025. máj. 30.
A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.
Összetettben nem sikerült előrébb lépni
2025. máj. 30.
A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.
Bajnoki nagyüzem a szőnyegen
2025. máj. 29.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal zárták korosztályos bajnokságok hétvégi döntőit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.