Kilenc hónap alatt közel 250 lakástűz volt a megyében
Döbbenetes mutatókkal szolgált a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság lapunkhoz eljuttatott összegzése: az első háromnegyed évben Fejér megyében már 241 lakás gyulladt ki – két ember meghalt, a sérültek száma 21.
Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be, erősítette meg Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados. A megyei katasztrófavédelmi szóvivő további fontos adatokkal is szolgált – az égő épületekből 20 embert mentettek ki a lánglovagok, a háromnegyed év során a megyében keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 172 órára volt szükség, az égő épületekhez 548 tűzoltójármű vonult. Az épületekben összesen 48 ezer (!) négyzetméternyi terület égett le.
Kéményben 24 alkalommal keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. Kilenc épület oltásakor gázpalackok jelenléte nehezítette a beavatkozást.
Lakástüzeknél az egyik legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése jelenti, ezért a sérülések és a tragikus tűzesetek megelőzése érdekében javasolt otthonunkban füstérzékelőt beszerezni, figyelmeztetett a szóvivő.
(Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)
A rovat további hírei: Sziréna
Látta a gázolást? Jelentkezzen mihamarabb!
2025. jan. 11.
A dunaújvárosi rendőrök várják tanúk jelentkezését a városban történt közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében. Felhívás, és persze most is segíthet a megosztás!
Fehérvárra autózna? El se induljon! (FRISSÍTVE!)
2025. jan. 09.
Három jármű ütközött a 62-es főúton Székesfehérvár közelében – a vasúti felüljárónál történt baleset nyomán teljes szélességében lezárták a főutat a közlekedők elől. Gyorshír. (FRISSÍTVE!)
Jogosítvány nélküli autótolvajok Ercsiben
2025. jan. 09.
Ercsi utcáin manővereztek két ellopott autóval, majd a járműveket hátrahagyva elmenekültek. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a jogosítvány nélküli járműbitorlók ellen; egyikük már feladta magát, társát továbbra is keresik.
Azonnal követelte a bevételt – gyorsan el is csípték
2025. jan. 03.
Dunaújvárosi nyomozók kerítették kézre a rablót, aki egy rácalmási üzlet kasszáját fosztotta ki még múlt pénteken. Gyors pénzszerzés volt a terv, gyors bukó lett a vége. Beismerte tettét, értesült a DO.
Oszlopnak hajtott egy autó Dunaújvárosban
2025. jan. 03.
A 6-os főúton, a Kandó Kálmán térnél akadályozza a forgalmat a baleset, mely miatt teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
Fő a megelőzés – és légy okosabb a csalóknál!
2025. jan. 03.
Az online vásárlás és ügyintézés kényelmes, de kockázatos terep, figyelmeztet a vármegyei főkapitányság évindító közleménye. Tippek és trükkök a csalások kivédésére!
Csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
2024. dec. 30.
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékoz! - mondta a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Főosztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.