Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Nagydíjas lett a "Vadász és zsákmánya"!

Öcaline - 2022. október 19. 20:09

Fantasztikus dunaújvárosi vonatkozású sikerrel ért véget a DaDalia Galéria IX. Szeretett világunk című fotópályázata: Pálfi László csodás jégmadaras képe, a "Vadász és zsákmánya" a szakmai zsűri döntése nyomán kategóriagyőztes lett az idei megméretésen.

Szép dunaújvárosi diadalt hozott a DaDalia Galéria idei, immár kilencedik alkalommal hirdetett Szeretett világunk című fotópályázata – a színes képek kategóriájában ugyanis Pálfi László, a Panoráma Fotó Egyesület vezetője győzött, méghozzá a Vadász és zsákmánya című, a természet szépséges kegyetlenségét "újragondoló" fotóval.

Nem akármilyen mezőnyben sikerült kivívni a sikert: a galéria immár hagyományos, többfordulós megméretésére 86 nevező 605 képe érkezett, a három fotóművészt, Hipságh Gyöngyit, Koós Lászlót és Törköly Józsefet felvonultató zsűri ezek közül 47 pályázó 110 alkotását válogatta a IX. Szeretett világunk kiállításra. (A dunaújvárosi győztes sikerét növeli, hogy a jégmadaras fotó mellett további két képe, a Tengerszem és Spirál című műve is bekerült a gyűjteményes tárlat anyagába.)

De lássuk a végeredményt: a kategória első helyét Pálfi László szerezte meg, a második helyen Sas-Kormos Evelin végzett Anna című munkájával, a harmadik Sági Ági lett az Íme című képpel. Különdíjat Száva István és Monostoriné Hrabovszky Éva érdemelt, a legtöbb elfogadást elért pályázói díjat – hat képpel – Eifert János kapta.

Pálfi László érdeklődésünkre elárulta, nem számított a győzelemre, de természetesen nagyon örült az elismerésnek:
– Jó képnek tartom a jégmadaras fotót, de az az igazság, hogy rengeteg hasonló van természetfotós körökben. Ezzel együtt persze nagyon büszke vagyok az elismerés miatt – az külön öröm, hogy idén máshol még nem is pályáztam, és mindjárt az idei elsőn beütött ez az első hely, plusz két elfogadás. Az örömöt tetézi, hogy amikor megkaptam az értesítést, aznap egy másik pályázaton (I. Objektív Pillanatok Fotószalon) is jött két elfogadás – ráadásul ezek közül az egyik szintén a jégmadaras. És azért is értékes számomra az elismerés, mert bár második, harmadik díjaim már voltak, különdíjat is kaptam már meg hazai és nemzetközi pályázatokon – de első helyezett még nem voltam. Eddig!

Szívből gratulálunk!

(Fotó: Pálfi László)

A rovat további hírei: Kultúra

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Fortuna vendégei"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Fortuna vendégei"

2024. jan. 14.

Mindenki arról álmodik arról, hogy egyszer megnyeri a lottót. De rémálom lesz-e, ha az álom beteljesül? KineDok-vetítés kedden, mindenkit szeretettel várnak!

Különleges koncert az evangélikus templomban

Különleges koncert az evangélikus templomban

2024. jan. 13.

Ritka együttállás, orgona és szaxofon szólal meg a hangversenyen, amelynek vasárnap délután ad otthont a város koncertterme. A belépés díjtalan, szeretettel várják a muzsika szerelmeseit. Flyer.

DSTV: változatos műtárgylista a múzeumban

DSTV: változatos műtárgylista a múzeumban

2024. jan. 13.

A tavalyi év műtárgyait bemutató sorozat utolsó állomásához érkezett a DSTV sorozata. Ezúttal egy bronzkori fenyőtobozzal, egy régi házból előkerült dokumentumcsomaggal, illetve a Makszimenko brigád látogatásával ismerkedhetnek meg a történelemkedvelők. Hangkép.

Japán tánc az MMK-ban – a távol-keleti kultúra szerelmeseinek

Japán tánc az MMK-ban – a távol-keleti kultúra szerelmeseinek

2024. jan. 12.

Az évezredes hagyományok szó szerint új köntösbe bújnak, a yosakoi műfajjal ismerkedhetnek a mozgás és a  távol-keleti kultúra rajongói szombaton délelőtt.

DSTV: színvonalas programok az MMK-ban

DSTV: színvonalas programok az MMK-ban

2024. jan. 12.

A DSTV évértékelő sorozatában ezúttal a kulturális intézmények, közösségi programok következnek. A Munkásművelődési Központ nehéz, de nagyon sűrű éven jutott túl – ugyanakkor sikerült gazdag kínálattal kényeztetni a látogatókat. Hangkép.

DSTV: vízkeresztre emlékeztek

DSTV: vízkeresztre emlékeztek

2024. jan. 11.

Vízkereszt ünnepére készülve szerveztek előadást az evangélikus templomban, derül ki a DSTV összegzéséből. A vendégek Szántai Lajos művelődéstörténészt hallhatták az egyik legősibb keresztény ünnep hagyományos szerepéről. Hangkép.

DSTV: különleges műtárgyak a múzeumban

DSTV: különleges műtárgyak a múzeumban

2024. jan. 08.

Egy epizód kimaradt a sorozatból, most pótoljuk: remek kollekciót mutat be a DSTV összeállítása az Intercisa Múzeum kincseiből. Bambis üveg, Genius szobor és bronzkori öntőforma volt a megálló a korokon, évezredeken át ívelő kalandtúra során.  Hangkép.