Csodás koncerttel koronázták a születésnapi sorozatot (galériával)
Kegyetlenül erős repertoár, gyönyörű koncertpillanatok, emelkedett ünnep és vidám örömzene – ez így együtt jellemezte a Dunaújváros Vegyeskar jubileumi sorozatának záróakkordját a Gárdonyi iskolában.
Ünnepi gálával zárta az alapítása 70. évfordulóját ünneplő sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar: a kórus vállaltan és bevallottan örömkoncertre várta a közönséget a Gárdonyi iskolában – és az esemény minden ízében igazolta is az ígéretet.
Így kell ünnepelni
Már a koncert előtt voltak ünnepi gesztusok és emlékezetes tényezők: az például feltétlenül említést érdemel, hogy az együttes megkapta a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, vagyis a KÓTA díszoklevelét, mint ahogy az is fontos, hogy a sorozatzáróra időzítve jelent meg az együttes történetét összegző Dunaújvárosi Vegyeskar 70 – a várossal született kórus című kiadvány.
Nagyon szépségdíjas gesztus volt a szervezők részéről, hogy nemcsak meghívták, de fellépésre ösztökélték a régi kórustagokat – mi több, két volt dirigens, Szegedi Ildikó és Horváth Péter is fontos szereplőjévé vált a szombat esti gálának. Szegedi Ildikó egy csodás Petrovics Emil-darabot, a Játszik a szél című kórusművet, míg Horváth Péter egy Bárdos-darabot, a Himnusz a békéről című szerzeményt dirigált ihletett erővel – meghívásuk, szereplésük nemcsak a gesztusérték miatt volt fontos, de az együttes minőségelvének jogfolytonosságát is szimbolizálta.
Igen, igen, igen, így kell, csak így szabad ünnepelni!
Szépségdíjas repertoár, csodás előadás
A koncertet köszöntők keretezték; az elején szót kért és kapott Szántó Péter, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke – aki saját bevallása szerint is bevallott vegyeskar-rajongó, okkal –, míg a koncert végén sokaknak mondtak köszönetet az ünnepi sorozatban történt kiemelkedő szerepvállalásukért.
Ami közte történt, az meg maga volt a csoda: remek repertoárral – több Kodály-darabbal, Jenkins-szel, Daróci Bárdos Tamással, Mozart-tétellel –, csillagos ötös előadással. A Muzsikus-dal remek íve, a szépen felépített, hibátlanul tolmácsolt Requiem-részlet, a Csillagvirág megható szépsége vagy a "Mátrai képek" szó szerint átütő ereje fantasztikus koncertélménnyel ajándékozta meg a közönséget.
Az meg, hogy mind a koncertprogram elején, mind a végén soraikba hívták a régi idők nagy tanúit, a valahai kórustagokat, szó szerint borzongató, esetenként könnyfakasztó pillanatokat hozott – egészen a ráadásként előadott "Esti dal" utolsó pillanatáig.
Emlékezetes hangverseny, felemelő örömkoncert volt – a részletekről és a hangulatról meséljenek a képek!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Kultúra
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
DSTV: teltházas Wesley-gála
2025. máj. 25.
Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.
Hangolás után orgonakoncert a templomban
2025. máj. 24.
Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató.