Egy óra közgyűlési vita a vasmű helyzetéről
Bár rengeteg, mintegy hatvan napirend várt a november 17-ei közgyűlés tagjaira, várható volt, hogy téma lesz a testületben a Dunaferr helyzete, és ez lesz majd a legfontosabb.
Ennél aktuálisabb mostanság ugyanis nem sok akad térségünkben. Nos, egy kerek órán keresztül a Dunaferr volt a téma a csütörtöki közgyűlésen, és de jó lenne azt leírni, hogy legalább egy lépéssel beljebb léptünk. Mert nem. Sajnos, nem léptünk. Azt bizonyára sokan látták, hallották, hogy Dunaújváros városvezetése szerdán reggel a Karmelita kolostorban kezdett, illetve annak kordonja mellől sajtótájékoztató részeként kérték a kormányzat segítségét a Dunaferr érdekében. Akkor egyoldalú volt a kommunikáció, a csütörtöki közgyűlésen viszont jelen volt dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz), aki az első pillanatban meg is kapta a kérdést Pintér Tamás polgármestertől:
Képviselő Úr! Az elmúlt időszakban Önnek mit sikerült elérnie a Dunaferr megsegítése érdekében?
Dr. Mészáros Lajos válaszában jelezte, hogy időszerűnek tartja a témát. Elmondta azt is, hogy látta a szerdai sajtótájékoztatót a Karmelita mellől, bár ő, a városvezetőkkel ellentétben be is tud jutni oda. Ezzel a lehetőségével élt is az elmúlt időszakban, és a kormányfőt és a kormányzatot folyamatosan tájékoztatta a vasmű aktuális helyzetéről, ahogyan a Dunaferr menedzsmentjével is rendszeres kontaktban van. A kialakult helyzettel kapcsolatban pedig visszakanyarodott egészen 2004-ig, mert muszáj visszakanyarodni – fogalmazott Mészáros doktor – és bár létezhet jó privatizáció is, a Dunaferr magánosítása viszont szerinte rossz volt. Az akkori új tulajdonosnak vissza kellett volna forgatnia a profitot, technológiát kellett volna fejlesztenie, most pedig neki is a megoldáson kellene dolgoznia, akár befektető keresésével, akár bérmunka bevonásával. A kormányzatnak nagyon szűkösek a lehetőségei, magával a céggel nem tud mit kezdeni, a tömeges munkanélküliséget kell elkerülni. Az országgyűlési képviselő konkrétumokról nem beszélt, szavaiból azonban úgy tűnt, hogy a korábban belengetett kormányzati segítségből egyelőre biztosan nem lesz semmi. Mint ismeretes, Orbán Viktor szeptember 26-án úgy fogalmazott: „Dunaújváros megválasztott parlamenti képviselőjével egyeztettünk, és a napokban remélem, hogy valamilyen segítséget a kilábalás érdekében neki és rajta keresztül a Vasműnek adhatunk is.”
Mészáros Lajos azonban folyamatosan megkerülte a válaszadást arra, hogy ez az ígéret miért nem valósult meg közel két hónappal később sem.
Az a fontos, hogy az itt élő emberek ne kerüljenek nehéz helyzetbe. Dr. Mészáros Lajos érdemi megszólalását azzal zárta, hogy drukkol a Dunaferrnek, hogy megtalálja az útját.
Ha a Vodafone igen, akkor a Dunaferr miért nem?
Pintér Tamás jelezte, hogy nem feltétlenül kapott érdemi válaszokat Mészáros Lajostól, az pedig, hogy ki volt a hibás 18 évvel ezelőtt, majd valamikor érdekes kérdés lehet, de nem most. Most ugyanis, lépni kell, kellene. Persze lehetne arról beszélni, hogy a Vodafone miért ért meg 715 milliárd forintot, vagy az iváncsai gyár 7800 milliót és a Dunaferr miért nem? Vagy arról beszéltek korábban, hogy a nyolcadik szankciós csomagra hivatkozva lehetetlen a kormányzatnak beavatkoznia, amiről bebizonyosodott, hogy nem igaz.
Mezei Zsolt alpolgármester szerint is felesleges most 2004-ről beszélgetni. Bár az is igaz, hogy akkor a privatizáció egy, a működésképtelenség szélén álló Dunaferrt mentett meg. Most az a kérdés, hogy mi lesz holnap? Szabó Zsolt alpolgármester azt is jelezte, hogy újra két részletben kapják a dolgozók a fizetésüket a vasműben, a nem teljesen átgondolt kommunikáció pedig egészen egyszerűen árt a mostani helyzetnek, árt a vasműnek.
Dr. Mészáros Lajos viszonválaszként reagált, elmondta, hogy egy-egy szankciós csomagban, az elfogadás előtt a kormányfő még érvényesíti a magyar emberek érdekeit, aztán szavazza meg. A Dunaferrnek az állam felé is jelentős tartozásai vannak, de az állam nem indít felszámolást. A Vodafone egy profitorientált cég, abba való befektetés az egész ország érdekeit szolgálja, Iváncsán nem a befektetőt támogatta Magyarország, hanem a beruházást. És ez esetben nem olyan cégről van szó, aki csak kifelé viszi a pénzt. Országgyűlési képviselőnk szerint mindig akkor kell lépni, amikor aktuális.
Pintér Tamás polgármester szerint most aktuális. Nagyon. Égetően – és ennél aktuálisabb nem lesz...
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében
2025. már. 04.
Sokakban a filmek szeretete nem csak annyiban merül ki, hogy megnézik őket. Rostási Ádám is azok közé tartozik, akiket a filmek világa inspirál, alkotásra buzdít. Évek óta fejleszti magát, rendez és operatőrként tevékenykedik, hogy egyszer viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában.
Szakmai nap a gyermekekért
2025. már. 04.
A sajátos nevelési igényű gyermekekért tartanak szakmai napot a Városházán. A „C” szárnyban szerdán olyan szakértői bizottság gyűlik össze, akik nap mint nap tesznek az atipikus fejlődésmenetű gyermekek fejlesztéséért, támogatásáért.
Workshop a kamarában a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról
2025. már. 04.
Izgalmas és nagyon aktuális témával folytatódik a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) eseményeinek sorozata: a mesterséges intelligenciában rejlő üzleti lehetőségekről szerdán tartanak tanácskozást, ma még lehet jelentkezni.
Itt a tavasz, pezsegjen a véradás is!
2025. már. 02.
Remek debütálás a zeneiskolában, sikeres folytatás az MMK pazar közösségi helyszínén: kitűnő eseményekkel csalogatták a véradókat februárban. Mozgalmasnak ígérkezik a következő időszak is, igazi tavaszi zsezsgés csalogatja az önkénteseket a véradás frontján – lássuk máris a részleteket!
Gyásztanácsadó képzés a drogambulancián
2025. már. 01.
Új kezdeményezéssel rukkol ki, a Magyar Felnőttképző szervezésében gyásztanácsadó és gyászcsoportvezető képzést kezd a hónap első felében az MRE Újváros Drogambulancia. A tét és a cél nemes: enyhíteni a veszteség okozta fájdalmon.
Összefogás az emberek egészségéért
2025. már. 01.
Megtartották a VIII. Szent Pantaleon Jótékonysági Bált múlt szombaton este. Az esemény a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet és Az Emberek Egészségéért Alapítvány szervezésében valósult meg, a jótékonysági estély teljes bevételét egy új mammográfiai eszköz beszerzésére szánja a kórház vezetősége.
Új lehetőség – kezdődik a Pentele Palánta program
2025. már. 01.
A Pentele Palánta programot és a tervezett szakmai munkát mutatta be a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium delegációja a Városházán. Az intézmény olyan gyerekeknek nyújt nagyszerű lehetőséget, akik valamilyen szorongással vagy egyéb beilleszkedési nehézségekkel küzdenek.