Eltűnt, nagyon keresik Krisztinát – segítsen, aki tud!
A 14 éves fiatal múlt kedden tűnt el Mezőfalváról, a kiskorút a rendőrök jelenleg is keresik. Eddig eredménytelenül: jelentkezzen, ha bármit tud róla – már egy megosztás is segíthet!
Eltűnés miatt fordult a nyilvánossághoz a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A részletes felhívás szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdett eljárást Vass Krisztina mezőfalvai lakos eltűnése ügyében. A 14 éves fiatal múlt kedden 20 órakor ismeretlen helyre távozott mezőfalvai gondozási helyéről, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására, illetve jelenlegi tartózkodási helyének megállapítására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
A kiskorú körülbelül 165 centiméter magas, normál testalkatú, barna szemű, sötétbarna hajú.Különös ismertetőjele, hogy jobb csuklója külső részén egy hozzávetőleg 6 centiméter kiterjedésű égési heg található. Vass Krisztina eltűnésekor rózsaszín mellényt, farmernadrágot, zöld pulóvert és fekete sportcipőt viselt.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható fiatalt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 80/555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi telefonszámon!
A segítséget előre is köszönik – azt megint én teszem hozzá, hogy már egy megosztás is közelebb vihet az eltűnt kamaszlányhoz!
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Főügyészség: dunaújvárosi hajléktalan is került az emberkereskedők hálójába
2023. okt. 27.
Közel két tucat áldozat évekig tartó sanyargatása írható a számlájára annak a családnak, amelynek tagjait a Fejér vármegyei rendőrök elfogták és őrizetbe vették. Az áldozatok között dunaújvárosi hajléktalan is volt, értesült a DO.
Több családnál is életet mentett a szénmonoxid-érékelő
2023. okt. 24.
Néhány napon belül három eset történt a megyében, városunkban és Nagyvenyimen is az érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a mérgező gáz jelenlétére. Mindhárom lakásban nyílt égésterű gázkazánnal fűtöttek. Életmentés itt!
A fűtési szezonban több a lakástűz és a szénmonoxid-mérgezés
2023. okt. 13.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon – a lánglovagok tapasztalatai szerint ezzel együtt nő a kockázat mind a tüzek, mind a gázmérgezések terén. Felhívás, tipptárral!
Letartóztatásban a dunaújvárosi ámokfutó
2023. okt. 09.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára rendelte el a bíróság elrendelte annak a dunaújvárosi férfinak a letartóztatását, aki több alkalommal vezetett eltiltás hatálya alatt. Volt, hogy szó szerint ámokfutást rendezve próbált menekülni.
Rendőrkézen az ámokfutó
2023. okt. 06.
Amikor meg akarták állítani, nagy gázzal továbbhajtott, még a kocsiból kiugorva is menekülni próbált, de a spuri sikertelen volt. Bónusz: jogerős tiltás ellenére vezetett – ráadásul három helyen is eljárást kezdtek ellene, értesült a DO.
Rendőrségi tipptár időseknek – a netes csalások ellen
2023. okt. 03.
Speciális témakörre fókuszálva óvja a szépkorúakat a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata – az internetes csalások megakadályozását célozzák.
Szirénapróba: hétfőn újra morgatnak
2023. okt. 01.
A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.