Hajrávereség Debrecenben

spigott - 2022. november 26. 7:43

Kétgólos hátrányból még egyenlített, de az utolsó percekben kapott találatra már nem volt válasza a Dunaújvárosi Acélbikák hokisainak a DEAC elleni találkozón.

A tabella negyedik helyén álló DEAC otthonában folytatta az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este fél héttől, s bár betegség és sérülés miatt Varga, Niskanen és Török is hiányzott a keretből, a cél a pontszerzés volt a szintén több játékosát nélkülöző hazaiak ellen. A kezdés azonban ijesztően alakult, ugyanis a vendéglátók már az első percben megszerezték a vezetést Mihalik beleérős találatával, így igen korán elkezdhetett futni az eredmény után együttesünk. Melynek akadtak lehetőségei bőven az egyenlítésre, ám vagy Gönczi kapus akadályozta meg ezeket, vagy az utolsó passzokba csúszott bosszantó hiba, igaz a túloldalon Kovács sem unatkozott, emberelőnyben és egyenlő létszámban is adtak neki munkát a hazai csatárok, de az eredmény a szünetig nem változott.

A második etapban nagy erőket mozgósítottak a mieink azért, hogy sikerüljön egyenlíteniük, tempós, gyors játékot láthattak a drukkerek, ám ebbe sok hiba csúszott mindkét oldalon, s bár helyzetek így is akadtak, a kapusok tették a dolgukat. A 33. percben nagy esélyt kaptak a Bikák, közel két percig játszhattak kettős fórban, ám a létszámfölénnyel nem tudtak élni, mert Somogyi és Valtola sem tudott túljárni ziccerben Gönczi eszén. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, miután kiegészült, kapott egy fórt a DEAC is, mely ötven másodperc alatt gólra is váltotta azt, s Novotny kapáslövésével megduplázta előnyét a 40. percben (2-0).

Képek forrása: DEAC

A harmadik etapot viszont nagyon jól kezdték a mieink, Valtola átlövése a már a 44. percben meglepte Gönczit, majd nem sokkal később egy korongszerzés után Embrich passzolt remekül Szalma elé, aki biztosan lőtt a jobb felsőbe, így a 46. percben kezdődhetett minden elölről (2-2). A folytatás óriási küzdelmet hozott, komoly helyzetekkel mindkét oldalon, de újabb találat egészen a véghajráig nem született. Az 56. percben hatalmas esélyt kapott a DEAC, mert Lérántot állították ki hat percre a játékvezetők, s a fórral élt is a házigazda, miután Zalamai megpattanó lövése utat talált a DAB ketrecébe (3-2). Niko Eronen emberhátrányban is lehozta Kovácsot, s öt az ötben sikerült is kiharcolni egy hazai kiállítást, ám az utolsó fél percben csak helyzetig jutottunk, gólig nem, így a DEAC végül 3-2-es sikerrel tartotta otthon a pontokat.

DEAC - DAB 3-2 (1-0, 1-0, 1-2)

DEAC: Gönczi - Jakabfy, Zalamai 1 (1), Dalecky (1), Mihalik A. 1, Spirko (2) - Bogesic, Sosunov, Izacky (2), Novotny 1, Smirnov - Bukor, Vokla, Kozma, Mihalik G., Molnár - Sándor, Borbát. Vezetőedző: György József.

DAB: Kovács - Léránt (1), Svars, Embrich (1), Hadzinikolic, Valtola 1 - Brus (1), Lammi (1), Dézsi, Somogyi, Szalma 1 - Erdély, Vas, Marosi, Pinczés, Szabó - Horváth, Stan, Strenk. Vezetőedző: Niko Eronen.

A rovat további hírei: Sport

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.