Levelek a Jézuskának – idén harmadszorra
Az elmúlt esztendőkben is nagyot ment az autós Mikulások és a DO/DSTV stábja közös ajándékgyűjtő akciója – nem volt kérdés, hogy lesz folytatása a Családok Átmeneti Otthona kis lakói javára szervezett közösségi kezdeményezésnek. Örömet szerezne egy rászoruló családnak karácsonykor? Újra itt a lehetőség!
Harmadszorra futunk neki az autós Mikulások és a DO/DSTV kollektívája karácsonyi ajándékgyűjtő akciójának – ezúttal is több időt szeretnénk biztosítani adományozóinknak arra, hogy eldöntsék, kinek és milyen ajándékkal kedveskednek.
A cél és a tét változatlan – adni öröm!
Az alapcél a kezdetek óta változatlan – és csak néhány tényezőt tekintve módosítunk az elmúlt években kipróbált és bevált szisztémán. A lényeg: közösségi adománygyűjtő akciónk révén idén is szebbé szeretnénk tenni az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményeként működő Családok Átmeneti Otthona lakóinak karácsonyát.
Az elmúlt napokban az intézmény munkatársainak közreműködésével már fel is mértük az igényeket – e téren is a jól bevált eszközhöz folyamodtunk: a gyerekek, famíliák levelet írtak a Jézuskának, ebből megszületett az a kívánságlista, amely egy-egy elemét idén is jótékony célú ajándékozóink válthatják valóra. A tételes listát az alábbiakban láthatják.
Ők várják az ajándékokat, nekik segíthet a támogatással!
A Családok Átmeneti Otthonában jelenleg 15 lányka és 8 fiú lakik (egyikük még pocakban!) – az összegyűjtött levelek nyomán itt az aktuális kívánságlista!
lányok
3 éves – néger kisbaba, cumival
1 éves – zenélő játék (a Dunaújváros hetilapban megjelent felhívás nyomán befoglalva)
11 éves – távirányítós autó (befoglalva)
7 éves – Barbie baba (befoglalva)
5 éves – Barbie baba (a Dunaújváros hetilapban megjelent felhívás nyomán befoglalva)
3 éves – baba, ruhákkal, cumival (befoglalva)
1 éves – zenélő játék (befoglalva)
3 éves – baba, plüss játék (befoglalva)
2 hetes – csörgő, rágóka (befoglalva)
10 éves – kisbaba, smink szett (befoglalva)
6 éves – kristályrepülő tündér, mikrofon (befoglalva)
11 éves – rajzkészlet (befoglalva)
2 éves – éjszakai égbolt projektor (befoglalva)
5 éves – pénztárca, Barbie baba (befoglalva)
1 éves – zenélő játék (befoglalva)
fiúk
4 éves – távirányítós autó
2 éves – Verdás autó, pókemberes figura (befoglalva)
4 éves – zenélő kiskönyv (befoglalva)
16 éves – DM utalvány (befoglalva)
7 éves – dinók (befoglalva)
9 éves – Dühös kutya társasjáték (a Dunaújváros hetilapban megjelent felhívás nyomán befoglalva)
9 éves – távirányítós autó (befoglalva)
pocaklakó – újszülött csomag (befoglalva)
Mikulások, más csodák
Elhatározott terveink szerint a gyűjtésbe idén is bekapcsolódnak az autós Mikulások; egyrészt ezúttal is szerepet vállalnak a program népszerűsítésében – már eldőlt, hogy Mesi Rol és csapata december 6-án nagyszabású akcióra készül, többek között népszerűsítve kezdeményezésünket –, másfelől persze az ajándékok összegyűjtésében, valamint az akciót záró átadás-átvétel ceremóniáján is részt vesznek majd.
Aki ajándékozni szeretne, máris írjon egy e-mailt a Mikulások címére – jaszkari.mikulasok@gmail.com –, idén is sok szeretettel és nagy pacsival várják! Kérjük az adományozókat, levelükben tüntessék föl, kinek szánják az ajándékot.
A gyűjtést első körben december 16-ig hirdetjük – méghozzá úgy, hogy menet közben legalább egy helyzetjelentést adunk a már teljesített kívánságokról, valamint a remény szerint szűkülő aktuális listáról.
A célzott adományok mellett egyéni ajándék-ötleteket is elfogadunk – ez már egyeztetés kérdése –, emellett tartósélelmiszer-adományt is gyűjtünk! A fenti e-mail címen lehet jelezni a felajánlásokat, viszont fontos, hogy a közösségi kezdeményezésnek ebben a körében csapatunk kizárólag közvetítői feladatot vállal. És még egy fontos: aki készpénzzel szeretné fényesebbé tenni a CSÁO kis lakónak karácsonyát, most már azt is megteheti: az "Érted vagyunk 1987 Alapítvány" 10400463- 50527070-81521009 számlaszámán várják az adományokat, külön kérve a segítőktől, hogy a közleményben tüntessék föl: az adományt a Családok Átmeneti Otthona működésére szánják!
A jelszó változatlan: csatlakozz egy jó ügyhöz – ajándékozz a DO/DSTV stábjával és az autós Mikulásokkal!
(Illusztrációk: CSÁO – Levelek a Jézuskának)
A rovat további hírei: Közélet
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!