Mesés foglalkozás az egyetemi kollégiumban
Alkotó, fejlesztő és meseterápiás foglalkozással folytatódik a DUFiókák, vagyis a Dunaújvárosi Egyetem fenntartotta bölcsőde sorozata – immár a bölcsődében várják az érdeklődőket pénteken. Regisztrálni kell – és már lehet is!
Újabb izgalmas és aktuális témával folytatódik a DUFiókák, vagyis a Dunaújvárosi Egyetem fenntartotta bölcsőde szervezte sorozat – az országos merítésű Családbarát Magyarország program támogatásával rendezendő eseményen a mesék, a képzelet, a játék és az alkotás témájával foglalkoznak majd december 2-án, pénteken délután, tudatta a DO-val Móger-Sánta Emőke, a Dunaújvárosi Egyetem Családbarát Szolgáltatójának vezetője.
Az alkotó, fejlesztő és meseterápiás foglalkozás előadója Sándor Orsolya óvodapedagógus lesz a Dózsa György út 37. Kollégium DUFiókák bölcsődében; a 16 órakor kezdődő foglalkozás keretében olyan fajsúlyos kérdések kerülnek terítékre, mint a mesék szerepe a gyermekek fejlődősében, vagy az, hogyan meséljünk gyermekeinknek.
A mesevilág titkaival foglalkozó rendezvény szervezői kérik, hogy a foglalkozásra a szülők a kisgyermekkel együtt érkezzenek. A program nyitott, ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni elvben december 2-án 12 óráig lehet a 25/551-145-ös telefonszámon vagy a dufiokak@uniduna.hu email címen – ám érdemes mielőbb, mert ha betelik a létszám, akkor már nem fogadnak regisztrációt.
Szó szerint sesés esemény lesz – szeretettel várnak minden érdeklődőt!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált májusban
2025. ápr. 30.
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált május 15. és 18. között – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A közösségek ünnepe is lesz a Sugárúti Fesztivál
2025. ápr. 29.
A címben foglaltak fényében készülnek a kavalkádra a város intézményei, csoportjai, körei – az alábbiakban hosszú, de gazdag merítést mutatunk a csütörtöki fesztiválkínálatból. A lényeg: minden vendéget komoly felhozatallal csalogat a Dunaújvárosiak Világtalálkozója!
Lézeres tetoválás eltávolítás: mennyire fáj, mire számíthatok?
2025. ápr. 29.
Nem véletlen, hogy a lézeres tetoválás eltávolítás napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Sokan döntenek úgy, hogy megválnak egy-egy korábbi mintától. (X)
Szibériai tigriskölykök születtek a Fővárosi Állatkertben
2025. ápr. 29.
Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
"Legyél elég jó anya! Köszi, de hogyan?"
2025. ápr. 28.
A fent idézett címmel rendezi következő ingyenes ismeretterjesztő foglalkozását a Tündérváros Baba-mama Klub: a közösségi eseményre szerdán várják az érdeklődőket a Csillagvirág Tagóvoda klubtermében.
3 erős indok, hogy miért ne te főzz a kutyádnak!
2025. ápr. 28.
Sokan gondolják, hogy a saját készítésű kutyaeledel a legjobb választás kedvencük számára. Hiszen, ha mi is házi kosztot eszünk, miért ne lenne ez jó a kutyánknak is? (X)
Napos napok után aranyat érő eső érkezhet
2025. ápr. 28.
Derült és száraz idővel búcsúzik a szeszélyes április a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. A Sugárúti Fesztiválra ragyogó napsütést ígérnek május 1-jén – a hét végére befuthat egy csapadékzóna, aranyat érő májusi esővel!