Rudasos sikerek az egyetemi TDK-n

Öcaline - 2022. november 12. 18:05

A Rudas középiskola két csapata is bekapcsolódott a Dunaújvárosi Egyetemen rendezett a Tudományos Diákköri Konferencia erőpróbájába. A középiskolások mindkét triója különdíjat érdemelt a tudományos értekezésért. 

Szép sikert arattak a DSZC Rudas DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium indulói a Dunaújvárosi Egyetemen, tudatta honlapunkkal Orbán Mária, a középiskola gyakorlatioktatás-vezetője. A felsőoktatási intézmény rendezte Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) a Rudas két informatika ágazatos, 12-13. évfolyamos tanulóiból verbuvált csapata is nevezett – mindkét alakulat az informatikatudományi szekcióban mutatott be pályamunkát. A Teams felületén lezajlott tudományos értekezés nyomán különdíjban részesítették a Rudas trióit. Ezt az elismerést kapta  az Andóczi-Balogh Gábor, Czeilinger Dominik József és Debreceni Norbert György összeállításban dolgozó, a Rudas informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus képzésben tanuló gárdája (konzulensek: dr. Katona József egyetemi docens, dr. habil Kővári Attila egyetemi tanár), valamint a Széles Csoma Lázár, Vizi János Pál és Szabó Dávid alkotta informatika ágazatos hármasfogata  (konzulens: dr. Katona József egyetemi docens) is.
Mint a Rudas oktatásvezetője kiemelte, mind az indulás, mind a szép siker hátterében külön köszönet jár dr. Katona József tanszékvezető egyetemi docensnek, aki a középiskola óraadójaként is ösztönözte, és az egész felkészülés folyamán segítette a diákcsapatok munkáját.

(A kép illusztráció)

A rovat további hírei: Oktatás

Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban

Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban

2023. ápr. 26.

Csak a vírus világjárvány akasztotta meg a sorozat gépezetét – eddig: végre folytatta a 2015 óta élő hagyományt a Rudas középiskola, több mint negyven diák utazhatott lengyelországi tanulmányútra a közelmúltban.

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

DSTV: alsósok alkotásai az Aranyban

2023. ápr. 26.

Izgalmas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. A legfiatalabb tagozatosok műveiből látható gyűjtemény az Arany János iskola galériájában. A diákok száznál is több alkotással mutatkoztak be a közelmúltban nyílt kiállításon. Hangkép.

DSTV: versenyek a Vasváriban

DSTV: versenyek a Vasváriban

2023. ápr. 24.

Több erőpróbának is otthont adott a Vasvári iskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben alsó tagozatosoknak szervezett tankerületi versmondó versenyre, valamint komplex művészeti megméretésre is várták a nebulókat. Hangkép.
 

Városi mesemondó délelőtt az óvodában

Városi mesemondó délelőtt az óvodában

2023. ápr. 12.

Mintegy ötven óvodás mesemondót várnak a Csillagvirág Tagóvodában rendezendő seregszemlére – az évtizedes hagyományokkal bíró programnak csütörtökön délelőtt ad otthont az intézmény.

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

2023. ápr. 11.

Nyitott napokat rendeztek március utolsó napjaiban a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodáiban, azzal a céllal, hogy a leendő kiscsoportos gyerekek, illetve főleg a szüleik már előzetesen is betekinthessenek az intézmények életébe és ezzel könnyebb legyen az óvodaválasztásuk. 

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

2023. ápr. 09.

Érdekes kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása az Arany János Általános Iskolából. Az intézmény is csatlakozott a Digitális Témahét országos kezdeményezéséhez – ennek keretében rendezték a Határtalan Informatika című programot. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2023. ápr. 07.

Népszerű intézményi tradíciót folytatott a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Öt szakmacsoport előadói mellett közösségi események, játékok népszerűsítették a választható pályákat a Szakmák Napja című, idén már hetedszerre szervezett program során. Hangkép.