"... tisztában vagytok az oktatás számtalan vérző sebével" (galériával)

Ott hagytam abba még pénteken délelőtt, hogy a pocsék idő ellenére is sokan vettek részt az Irodaháznál rendezett élőláncon, így tiltakozva az elhúzódó oktatási válság ellen. A történet ezzel azonban nem ért véget, hiszen a nap során összesen három esemény hívta fel a figyelmet a szféra – nagy szó, de szent igaz – nemzeti sorstragédiával fenyegető helyzetére.

Egy kép és a magyarázata

Az oktatás válsága, a romló anyagi és társadalmi megbecsülés, a leszakadt intézményrendszer, a munkaterhek növekedése és a bérek valóban szorító stagnálása, valamint az Orbán-rezsim egyfelől érthetetlen, másrészt nagyon is könnyen magyarázható nemtörődömsége mind olyan tényező, amely önmagában súlyos sebeket üt – együtt viszont szó szerint végromlásba taszít. Aki nem hiszi el, nézze meg az Egységes Diákfront és a Civilek az oktatásért Dunaújváros és környéke Városháza téren tartott múlt pénteki akciójának korfa-képét. Íme, ezt.

Elmagyarázom: a szervezők arra kérték a demonstráción részt vevő pedagógusokat, hogy életkoruk szerint rendeződjenek: a bal oldali oszlopba a 20-30 év közötti résztvevők álltak, majd a 30-40 közötti tanerők, és így tovább, egészen a 60+-os oszlopig. Nettó matek, több és kevesebb, nem csalás, nem ámítás, nem átverés, nem kamu. Egy kép a száraz, szomorú tényről – eredmény szemlátomást, ráadásul esetünkben szó szerint fényesen igazolja a szféra főszereplőinek elöregedését. És azt, hogy amennyiben nem vagy nem a megfelelő ütemben történnek radikális változások, akkor nem a távoli jövő, hanem a mindennapok fenyegetése lesz a súlyos kérdés: ki tanít itt holnap?
Minden hosszú és bonyolult érvelés helyett nézzék meg újra, ismét, figyelmesen a képet. Ez a helyzet, ez a kiindulópont. 

Szép szavakkal, gyújtó hangon, együtt

Nagy ötlet volt a szervezőktől, hogy a korfa elkészülte után négy különböző karakterű szónokot hívtak a mikrofonhoz – négy oldal, négy szempont, négy megközelítés jutott ugyanoda: a helyzet tarthatatlan, a megoldás nem várhat. 
Az Egységes Diákfront – Pala Mozgalom képviseletében Kiss Barnabás beszélt, aki egyfelől a fővárosban tanulva az ottani diákság elszántságát tolmácsolta (az elmúlt hetek egyik legfontosabb tapasztalata pont az volt, hogy ők aztán nem gatyáztak az önszerveződés, az akciók ötletessége és a vélemények hangos kinyilvánítása terén), másrészt mintegy szimbolikusan, a Dunaújváros Hangja verseny győzteseként a város hangja lett. Bátran és hangosan sorolta a feszítő gondokat, és a közös felelősségre is felhívta a figyelmet, szavaiból sütött a „történjen valami végre a jövőnkért” egyszerre dühös és jogos indulata.  A szülők felelősségét hangsúlyozta – négy gyermeket nevelő apaként – Balatoni Gábor, kiemelve, hogy csak a szféra szereplőinek összefogásával érhető el érdemi változás:
– Akik ma itt vagytok, feltételezem, azért is vagytok itt, mert tisztában vagytok az oktatás számtalan vérző sebével, ezért nem akarom mindet felsorolni. Ezek a sebek már hosszú évek óta nyilvánvalóak azok számára, akiket érdekeltek. Nem egyik pillanatról a másikra alakultak ki – hosszú évek folyamatos és tudatos tevékenységének az eredményei. Jóllehet, tudjuk, kik ejtették e sebeket, engem jobban érdekel, hogy miként, mitől, mikor fog mindez megváltozni. Évek óta úgy gondolom, hogy nélkülünk, szülők nélkül nem fog változni semmi.

Az óvodapedagógusok sajátos problémáira reflektált – és a Dunaújvárosi Óvoda korfájának döbbenetes adatait ismertette – Budavári Marianna, míg Nagy Ervin gyújtó hangú beszédben emelt szót az oktatási szféra ellehetetlenítése ellen. Mint hangsúlyozta, a tanároknak és a városnak, és így együtt a város tanárainak köszönhet minden alapot, minden nógatást és biztatást, amellyel a pályára terelték – elemi kötelességének érzi, hogy visszaadjon abból, amit kapott. (A színész a DSTV kamerája előtt is vallott az indulás időszakáról, és szintén megszólal a cikkhez mellékelt második összeállításunkban Kiss Barnabás és Balatoni Gábor is.)
Szintén felemelő perceket hozott, hogy a tiltakozások himnuszaként tolmácsolt Mi vagyunk a grund című dal közös tolmácsolásakor Nagy Ervin egy spontán ötlettől vezérelve mikrofont ragadott, így biztatva még hangosabb éneklésre a tiltakozókat. A program – a legutóbbi hasonló megmozduláshoz hasonlóan – a Himnusz közös eléneklésével ért véget a Városháza téren.

Kibeszélni a gondokat

A Városháza téri megmozdulás kemény magja azonban folytatta, méghozzá a Kortárs Művészeti Intézetben rendezett beszélgetéssel. A nyílt fórum vendégei – szerencsére itt is örvendetesen sokan maradtak! – a jelen helyzetértékelése mellett a lehetséges jövőről is szót ejtettek.

Sokan és sokféleképpen szóltak hozzá – a megmozdulás lényegi eleme a nyílt vita és a „szabad mikrofon” biztosítása volt –, és teljes mértékben visszaigazolta a szervezők azon előfeltevését, miszerint nagy szükség van arra, hogy az érintettek ne csupán saját köreikben és az online tér kínálta fórumokon, hanem személyesen, az álláspontok bátor ütköztetésével, együtt gondolkozzanak a lehetséges jövőről.
Merthogy ennek a rémálomnak egyszer vége lesz, az biztos – és jó lesz, jó lehet tudni, hogy merre induljon el, merre tartson a magyar közoktatás.

A három felvonásból álló sorozat emlékezetes pillanatait elevenítsék fel a képek!

(Fotó: Végh Zoltán; e sorok írója a nyílt fórum moderátora volt)