Döntött a közgyűlés, már úton a nyugdíjasok ünnepi támogatása
Dunaújváros közgyűlése döntött arról, hogy a város nyugdíjasai az idén is számíthatnak az önkormányzat év végi segítségére, rendkívüli karácsonyi ajándékára. Az utalások, illetve a tájékoztatók kipostázása megkezdődött, hamarosan megérkeznek a támogatások. Pintér Tamás polgármester ünnepi hangulatú köszöntője a nyugdíjasoknak és nem csak nyugdíjasoknak szól.
Vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját, elkezdtük a karácsonyi várakozást. Sajnos mindannyian a bőrünkön érezzük, amikor megérkeznek a csekkek, vagy amikor fizetünk a boltban, hogy a megélhetés egyre nehezebb. A COVID-os időszak után sem lett felhőtlen a világ, de a karácsony a legszentebb ünnepünk, amit mindig, minden körülmények között széppé teszünk. Ehhez nyújt segítséget évek óta Dunaújváros önkormányzata is.
Hétfőn kezdte el a Posta kézbesíteni annak a közel 10 ezer dunaújvárosi nyugdíjasnak az önkormányzat karácsonyi ajándékát, akiknek nyugdíja nem haladja meg a 199.500 forintot.
Az utalás és a tájékoztató levelek kihordása folyamatos, az utolsó utalás december 14-én lesz, így legkésőbb akkor minden érintettnek meg kell kapnia az 5 vagy 8 ezer forintos összeget.
Aki valamilyen okból nem kapja meg, az a korábban megszokott módon tudja ezt jelezni, erről a részleteket az önkormányzat honlapján és az ingyenes hetilapban is megtalálják majd.
Bár a város anyagi helyzete az energiaválság közepette igen nehéz és a közelmúltban arról is döntöttünk, hogy bevételeink egy nagyon jelentős részéről átmenetileg lemondunk, hogy azzal is segítsük a Dunaferrt, azt nagyon fontosnak tartom, hogy azok a városlakók, akik egész életükben Dunaújvárosért dolgoztak, megkaphassák ezt az ajándékot. Köszönöm a "Rajta, Újváros!" frakció támogatását, és kérek minden nyugdíjast, hogy fogadják legalább olyan nagy szeretettel ezt a támogatást, mint ahogyan azt adjuk a részükre.
Pontosan tudom, hogy ők leginkább csak élelmiszerre költenek, aminek az ára elképesztően megdrágult az utóbbi időszakban, szinte nem is hiszünk a szemünknek vásárláskor. És tudom, hogy ehhez a dráguláshoz képest ez mindenképpen szerény ajándék, de a jelenlegi helyzetben ez is nagy dolog.
Nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem minden egyes dunaújvárosinak áldott, békés adventi készületet kívánok a következő hetekre. Kívánom, hogy kicsit álljunk is meg az év végi rohanásban, és hangolódjunk rá a karácsony ünnepére.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.
Megemlékezés a magyar honvédelem napján
2025. máj. 23.
A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.