Dunaújváros Hetilap

Visszaáll a korábbi buszmenetrend januártól

Öcaline - 2022. december 24. 10:47

A drasztikus üzemanyagár-növekedés miatt fúj visszavonulót az önkormányzat – a részletes tájékoztató a város hivatalos weboldalán jelent meg a változásokról.

Az összegzés  felidézi, hogy Dunaújváros önkormányzata 2021-ben egy hosszú lakossági felmérés után új buszmenetrendet vezetett be a városban. A lehető legtöbb igényt figyelembe véve és a bevezetést követő észrevételek alapján történt egy finomhangolás is – ám az így kialakított menetrend évente 100 ezer kilométer plusz utat tartalmazott. Ennek fényében durva változást hozott, hogy az üzemanyag árak drasztikusan megnőttek idén; a közösségi közlekedésre az önkormányzatnak már hónapok óta a 7-800 forintos literenkénti gázolaj árat kell megfizetnie.
Emiatt a városi buszközlekedés fenntartása a 2023-as esztendőben nagyjából 1300 millió forintos költség lenne – ennyivel kevesebb ugyanis az utasoktól befolyó bevétel, ezt pedig az önkormányzatnak kell kipótolnia.

Ekkora összeg erre a célra nem áll rendelkezésre, ezért néhány módosítástól eltekintve 2023. január 1-jétől visszaáll a korábbi menetrend.
 
Az is szerepet játszott a döntésben, hogy az elmúlt másfél évben használt menetrendet igyekeztek a városlakók igényei alapján kialakítani, ennek ellenére általában a kritikus hangokat lehetett hallani, és a régi menetrend iránti igényt. A mostani lépés arra is alkalom, hogy kiderüljön, melyik menetrend felel meg inkább a dunaújvárosiak igényeinek, így a későbbiekben – ha az üzemanyagárak ezt engedik – ez alapján lehet módosítani a rendszeren.
 
De a lényeg – az alábbi címen elérhető a régi-új rendszer!

A 2023. január 1-jén életbe lépő menetrend (katt) >> 

(Forrás és fotó: www.dunaujvaros.hu
 

A rovat további hírei: Közélet

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

2025. dec. 01.

Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

2025. dec. 01.

Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

2025. nov. 30.

Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

2025. nov. 29.

Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

2025. nov. 28.

Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

2025. nov. 28.

Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.

DSTV: sikeres gyűjtőakció

DSTV: sikeres gyűjtőakció

2025. nov. 28.

Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.