Emberkereskedelem, kényszermunka, prostitúció – elfogás a vége (videóval)

Öcaline - 2023. január 18. 17:01

Hosszú bűnlajtsrom terheli H. Róbert és társai számláját – a csapat több nőt is prostitúcióra kényszerített, a napokban otthonában ütöttek rajta a rendőrök. Extrém durva történet, szexpartner-keresőre regelő anyukával és súlyos pénzekkel.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat H. Róberttel és társaival szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntett, továbbá más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt, adta hírül a főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Fenyegetett, bántalmazott

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a dunaújvárosi férfi 2019 novemberében egyik ismerősét hamis ígéretekkel rávette arra, hogy őt és családját, valamint akkori élettársát sofőrként Dunaújvárosban és környékén szállítsa. A munkáért eleinte csekély összeget fizetett, később térítésmentesen várta el a tevékenységet. Ezen túlmenően H. Róbert több alkalommal kényszerítette fenyegetéssel és bántalmazással a sértettet különféle pénzintézeteknél történő hitelfelvételre, és a rendelkezésre álló készpénz átadására. Egy ízben – amikor nem a várt összeget kapta meg –, testvérével együtt bántalmazta a férfit, aki annak következtében súlyosan megsérült.
Az elkövető ennyivel nem érte be, és jogtalan haszonszerzésre törekedve, áldozatát tévedésbe ejtve 2020 februárjában eladatta annak dunaújvárosi lakását, és a 7 millió forintos vételár egy részét átutaltatta édesanyja számlájára, a maradék összeget pedig készpénzben felvette. A bűncselekmények sora itt még mindig nem ér véget. Az anyagilag ellehetetlenített, eladósodott sértett 2020 januárja és augusztusa közötti időszakban megszerzett több mint 2 millió forint munkabérét is megszerezte a gyanúsított. H. Róbert fenti cselekményeivel rendszeres haszonszerzésre törekedve közel 15 millió forintos kárt okozott a sértettnek, akinek 2020 decemberében sikerült elmenekülni bántalmazója befolyása alól.

Anyuka regelt a szexpartner-keresőn

A nyomozók hosszas és kitartó felderítő munkájának eredményeként az eljárásban arra is fény derült, hogy a gyanúsított 2019-től nőismerőseinek – azok hátrányos helyzetét kihasználva – közös jövőt és szerelmet színlelt, és szexuális szolgáltatás nyújtására bírta rá őket, majd az általuk keresett összeget elvette tőlük. A gyanúsított befolyása alatt lévő nők dunaújvárosi, rácalmási és soproni lakásokban végeztek prostitúciós tevékenységet.

Az eljárás során folytatott alapos adatgyűjtés annak gyanúját is felszínre hozta, miszerint 2019. évtől kezdődően H. Róbert anyja is tudomással bírt fia cselekményeiről, sőt, bűnsegédletet nyújtott azzal, hogy a női sértettek hátrányos helyzetét kihasználva regisztrálta őket internetes szexpartner-kereső oldalon, majd az általuk nyújtott szolgáltatás ellenében szerzett pénzt tőlük elvéve fiának továbbította. Sőt, a bizonyítékok alapján bűnsegédként vett részt a férfi sértett tulajdonában lévő ingatlan eladatása kapcsán is.

Elfogás a vége

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói a Mélységi, Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve, összehangolt akció keretében kedden reggel ütöttek rajta a bűnös trión, és 7 helyszínen hajtottak végre nyomozati cselekményeket.
H. Róbertet rácalmási lakóhelyén fogták el, ahol vagyonvisszaszerzés érdekében a kutatás során talált készpénzt és ékszereket lefoglalták. A férfit előállították a rendőrségre, és őrizetbe vétele mellett több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett, zsarolás bűntett, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, továbbá előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. 

Elfogásakor a helyszínen tartózkodó 18 éves barátnőjét szintén őrizetbe vették, mivel az intézkedés során kiderült, hogy őt a Ráckevei Járásbíróság csalás vétség miatt körözi. A gyanúsított testvérét, H. Attilát és anyjukat dunaújvárosi otthonukból állították elő a rendőrök, és őrizetbe vették őket. A testvért aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt, az anyát pedig bűnsegédként elkövetett csalás bűntett, valamint bűnsegédként, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Az elfogásról készült rendőrségi hangképes összeállítás a cikk elején látható – a cikk után is érdemes újranézni!

(Fotók: FVMRFK) 
 

A rovat további hírei: Sziréna

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. aug. 11.

Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

2025. aug. 10.

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!

Ellopták és szét is kapták a kocsit

Ellopták és szét is kapták a kocsit

2025. aug. 06.

Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.