Fenyegetéssel és késsel támadt – vádat emeltek ellene

Öcaline - 2023. január 4. 14:20

Több személy sérelmére követett el erőszakos bűncselekményeket a rabló városunkban – volt, hogy egy ismerőse lakásában a berendezést összetörve fenyegetett, majd késsel követelt értékeket, de használt gyerekruhákat is rabolt, értesült a DO. Brutálmetál, agyhalál.

Erőszakkal és fenyegetéssel rabolt ki több személyt az a férfi a városban, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat – a hírről a megyei főügyészség adott tájékoztatást. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a gyanúsított 2021. decemberétől 2022. júniusáig több sértettől vette el értékeiket erőszakkal, illetve fenyegetéssel – a sértetteknek egyenként 9 és 50 ezer forint közötti kárt okozott. 
Durva esetek egész sora köthető a gyanúsítotthoz: akadt olyan eset, hogy a férfi társával egy ismerőse lakásában berendezési tárgyakat tört össze fenyegetésképpen, mivel a sértett nem adott nekik pénzt, majd magához vette a sértett mobiltelefonját. Amikor azt a sértett visszakérte, a férfi megütötte őt. A vádlott ezt követően két kést vett elő, amelyet a sértett oldalának szegezett, és tovább követelte a pénzt, miközben azzal fenyegette, hogy leszúrja. A sértett a bántalmazás és a fenyegetés hatására átadott neki 40 ezer forintot, a vádlott pedig egy táskába összepakolt különböző ruhaneműket és karórát, majd a távoztak a lakásból. 
A férfi általában buszmegállóban szólította meg a sértetteket azzal az ürüggyel, hogy telefonálni szeretne, és amikor a sértettek elővették telefonjaikat, hirtelen kikapta a kezükből, majd elmenekült. Akadt olyan sértett is, akit ököllel állon vágott, mivel nem adott neki cigarettát – a megtámadott férfi állkapocscsont törést szenvedett a bántalmazás következtében. 
A vádlott egy használtruha üzletbe is betért, ahonnan gyermekruhákat vitt el fizetés nélkül, majd amikor az eladó megpróbálta azokat visszaszerezni, ökleit fenyegetően ütésre emelte, azonban a járókelők jelenléte miatt a sértettet nem bántalmazta. 
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, vagyonelkobzást indítványozott. Ezen túlmenően az ügyészség javasolta a vádlott letartóztatásának a meghosszabbítását, továbbá a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását is. 

És még valami: a cselekmény elkövetéséhez használt kések elkobzását is szorgalmazták!

(Illusztráció: FMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

2025. jún. 24.

Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!

Tűz ütött ki a város külterületén

Tűz ütött ki a város külterületén

2025. jún. 21.

Aljnövényzet, fű, száraz gaz és bozótos ég Dunaújváros külterületén, derült ki a katasztrófavédelem gyorsjelentéséből.

Pótolják a rendvédelmi kavalkádot!

Pótolják a rendvédelmi kavalkádot!

2025. jún. 15.

Ahogy ígérték, az időjárás gonosz tréfája miatt elmaradt Rendvédelmi Nap felvonulását is megtartják – azt eseményre kedden várják az érdeklődőket! Itt a tételes/térképes tervezet!

Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban

Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban

2025. jún. 13.

Túlárazással jutott pályázati pénzhez, 3,6 milliárd forint kárt okozott az a férfi, akinek a Fejér Vármegyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt. Az ügyben dunaújvárosi cég is érintett, értesült a DO.

Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)

Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)

2025. máj. 31.

Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.

Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!

Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!

2025. máj. 22.

A várható rossz időjárás miatt elmarad a Rendvédelmi Nap eseménysora a Kultik Mozinál pénteken. A döntés a felvonulást is érinti – azt is későbbre halasztják.

Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása

Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása

2025. máj. 20.

Dunaújvárosi rendőrök is részt vállaltak abban a kutatásban, amelynek eredményeként az utolsó pillanatokban sikerült megtalálniuk egy eltűnt férfit a rendőröknek Beloiannisz mellett.