Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Fontos döntés született, elrendelte a bíróság a DVCSH felszámolását

Közélet
DVCSH
felszámolás
önkormányzat

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2023. jan. 21., 07:30

A DVCSH Kft. neve több okból is hírhedtté vált városunkban az elmúlt negyed században – egy korszak azonban most lezárult.

Ugyanis 2023. január 12-én a Székesfehérvári Törvényszék végzésében elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, és Csatorna- Hőszolgáltató Kft. felszámolását. 

Milliárdos tételek

Dunaújváros még 1998-ban döntött arról, hogy 25 évre koncesszióba adja a helyi víz és csatornarendszert, illetve a távfűtést. Már akkor és azóta is megfogalmazódtak érvek és ellenérvek a DVCSH mellett és ellen. Azzal sem értett mindenki egyet, hogy 2009-ben a város 3,4 milliárd forintért megvásárolta a két gázmotoros erőmű tulajdonrészének a felét. A több milliárdos eszközöknek a cégekből való “kivándorlása” 2018-ban nagy botrányt kavart, de érdemi lépés akkor sem történt. Sok-sok vita után aztán 2019-ben többségbe kerülő "Rajta, Újváros!" Egyesület beváltotta korábbi választási ígéretét és lépett: szerződést bontott a céggel. 
Egy fontos mérföldkő, amikor a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2021. július 1. napjától az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló DVG Zrt.-t jelölte ki a távhőszolgáltatásra, így attól a naptól kezdődően távhőszolgáltatási tevékenységet jogszerűen kizárólag a DVG Zrt. végezhet Dunaújvárosban.

Jogerős a felszámolás

A következő fontos állomás pár nappal ezelőtt következett: január 12-én a Székesfehérvári Törvényszék végzésében elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, és Csatorna-Hőszolgáltató Kft. felszámolását. Az ügy pikantériája, hogy még az előző városvezetés indította el 2018-ban azt a követelést a DVCSH Kft.-vel szemben, ami alapján a bíróság jogerősen is elrendelte a társaság felszámolását. 
Ez azt is jelenti, hogy a DVCSH-val szembeni követeléseket 40 napon belül lehet bejelenteni a felszámolónak.
A bírósági végzéssel kapcsolatban Pintér Tamás polgármester a következőket fogalmazta meg: 
– Az elmúlt években politikai oldalaktól függetlenül egyértelművé vált, hogy a DVCSH-nak mennie kell, de csak a "Rajta Újváros!" Egyesületnek volt bátorsága felvállalni ezt a konfliktust. Tisztában vagyok vele, hogy a váltás kellemetlenséggel járt a lakóknak is, de éppen ez a fejlemény is egyértelművé teszi: ennek a cégnek mennie kellett, nem tudta biztonsággal üzemeltetni a város távhőrendszerét. A DVG szakemberei ezzel szemben most például azon dolgoznak, hogy több száz dunaújvárosi vállalkozásnak biztosítsák a lakossági árú távhőszolgáltatást, ami életmentő ezeknek a cégeknek a jelenlegi helyzetben.

Itt a bizonyíték – kellett a váltás
 
Medgyesi Miklós sajtószóvivő szerint elindult a társaság felszámolása, de szerinte ez a folyamat is hosszú lesz, de mindenképpen fontos mérföldkő.
– Beszédes, hogy bár a társaság több száz millió forintot szedett be jogtalanul, a jogos követeléseket mégsem fizette meg. A DVCSH Kft. egy olyan elhibázott konstrukció volt, amibe a városnak soha nem kellett volna belevágnia. Bár elődeink is küzdöttek vele, ez a városvezetés volt az, amelyik lépett az ügyben. 2021 óta olyan távhőszolgáltató működik Dunaújvárosban, amelyik nem a magántulajdonosok magánérdekei szerint működik, hanem folyamatosan arra törekszik, hogy a városlakók igényeinek megfeleljen. 20 év elhibázott munkáját kell itt bepótolni, és bár a szolgáltatás messze nem tökéletes – de napról napra jobb lesz a DVG Zrt. szakembereinek köszönhetően.

(Archív fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán

Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán

2025. szep. 10.

A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.

Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!

Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!

2025. szep. 09.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.

Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"

Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"

2025. szep. 08.

Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.

DSTV: megnyitott az óvoda

DSTV: megnyitott az óvoda

2025. szep. 08.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.

Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család

Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család

2025. szep. 05.

Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.

Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért

Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért

2025. szep. 04.

A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!

Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában

Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában

2025. szep. 04.

Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: birkózó emlékverseny

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  3. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  4. A címvédő érkezik

  5. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő