Még mindig enyhe, de már borult, csapadékos napok
Folytatódik a tavasz a télben, igaz, most a borongósabb verzió következik a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Ma és holnap például sok-sok eső várható.
"Sokfelé kiadós eső" – nem beszélt mellé szokásos hétindító prognózisa elején Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus meteorológiai portál szerkesztője. A téli tavasz még kitart, igaz, más képlettel: ezúttal a csapadékos időszak következik. Mint tapasztalhatjuk, megérkeztek az esőfelhők – ma a borult égből reggel csak a Dunántúlon, majd sokfelé várható kiadós mennyiségű (akár 20-40 mm) eső, záporeső. Eleinte a délkeleti, majd az északnyugati szél erősödik meg – néhol viharos széllökések is lesznek, és 5-10 fok között alakul a hőmérséklet.
A folytatásban is hasonló időre készülhetünk a friss modellfuttatások szerint: kedden a nap első felében a középső és a keleti tájakon még többfelé várható eső, zápor. Nyugaton már tisztul, és délután északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, de délen és keleten még este is lehet csepergő eső. Erős, nyugaton viharos lesz az északnyugati szél – 7 fok körüli értékeket mérhetünk, de jóval hűvösebbnek érezzük majd.
Ezt követően valamivel csendesebbre fordul a kép: szerdán keleten réteg-, míg nyugaton fátyolfelhők zavarják a napsütést. A délkeleti tájakon kisebb eső továbbra is kialakulhat, reggel gyengén fagyhat, délután 3-9 fok valószínű. A hét közepén újabb csapadékzóna vonul át térségünk felett, csütörtökön északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan valószínű eső, zápor, az északi hegyes-völgyes vidékek lakói esetleg havas esőt, havat is kaphatnak. Megmaradó hóra kicsi az esély, hiszen 6-7 fok körül változik a maximum érték.
A hét utolsó napjaiban erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös időre van kilátás, de számottevő csapadék már nem várható. A hőmérsékleti értékek tekintetében sem változik a helyzet – pénteken 3-9 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet, és a hét végén is hasonló értékekkel számolhatunk.
A napsütésnek egy időre vége – de igazi télről még mindig nem beszélhetünk...
(Fotó: Így látjuk MI! – Németh Margit felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: a szív dobbanása is muzsika
2025. feb. 19.
Az életeket megmentő véradásra városunkban sokszor, sok helyen van lehetőség, derül ki a DSTV összegzéséből. A hétköznapi hősöket a közelmúltban új helyszín várta – először vállalhatták a csapolást a Sándor Frigyes Zeneiskolában a véradók.
Kiknek való a tipegő hálózsák?
2025. feb. 18.
A babák esti altatásához egyre többen választanak pléd helyett hálózsákot. Ez valóban praktikus darab, hiszen így folyamatosan védve lesz a csöppség dereka is, nem tud a gyerkőc takarózni. Eljön azonban az idő, mikor a klasszikus modellt valami másra kell cserélni. (X)
Képeslapokkal lehet támogatni az Életvárók programot
2025. feb. 18.
Képeslapokkal lehet támogatni az Életvárók elnevezésű programot, a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon lakói, valamint külsős segítők közös alkotó munkáját.
Napos, de extrém hideg időszak következik
2025. feb. 17.
Fagyos napok sorozata vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét közepén brutálisan hideg hajnalok várhatók, és nap közben is csak fagypont körüli értékeket mérhetünk.
Hogyan alakíthatod ki otthonod világítását szakértő segítséggel?
2025. feb. 17.
A világítástervezés kihívást jelenthet, különösen, ha szeretnéd, hogy otthonod minden zugában megvalósuljon az elképzelt hangulat és funkcionalitás. (X)
Az év ásványa és az év ősmaradványa is megtekinthető lesz a 18. Lelkes Ásványbörzén
2025. feb. 17.
Az év ásványa, az opál és az év ősmaradványa, a radiolária is megtekinthető lesz a 18. Lelkes Ásványbörzén február 22-én és 23-án a MOM Sport Uszoda és Sortközpontban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
4 jó tanács azoknak, akik először utaznak Srí Lankára
2025. feb. 16.
Az egzotikus Srí Lanka sokak számára bakancslistás célpont, és manapság már szerencsére hazánkból sem elérhetetlen. (X)