Megszúrta a rendőrt az őrjöngő kamasz

Öcaline - 2023. január 27. 8:56

Az eset nem hivatalos, de megbízható forrásból származó információink szerint városunkban történt – a támadót csak egy másik, szolgálaton kívüli rendőr beavatkozása nyomán sikerült megfékezni, értesült a DO.

Nem mindennapi bűncselekményről adott ki közleményt – szokatlanul, de a település megnevezése nélkül – Magyarország Ügyészsége. Az összegzés nem említi, de forrásaink szerint városunkban, a Római városrészben történt az a támadás, amely nyomán a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egy fiatalkorúval szemben.
A hivatalos közlemény szerint egy rendőr azért jelent meg a Fejér vármegyei település egyik társasházában még szerdán este, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért a hétfő óta otthonról távollévő – és éppen a barátjánál megjelenő – gyermekével kapcsolatban. 
Amikor a bejelentés ellenőrzésére a rendőr megjelent a lépcsőházban, a fiatalkorú lány és 16 éves barátja éppen el akarta hagyni az ingatlant. A rendőr a lépcsőház egyik lépcsőfordulójában igazoltatni akarta őket, azonban a fiatalkorú fiú a rendőr felszólítását figyelmen kívül hagyva, ki akarta vonni magát az intézkedés alól, és megpróbált futva elmenekülni. A rendőr ekkor a fiúval szemben testi kényszert alkalmazott, amelynek során a kamasz a földön fekve aktívan ellenszegült, a rendőrt folyamatosan próbálta lerúgni magáról, valamint több alkalommal ököllel is meg akarta ütni. És ez még nem minden: amikor a rendőr megkezdte a fiú bilincselését, a támadó hirtelen egy 9 centiméteres pengéjű késsel megszúrta az intézkedő rendőr lábszárát.

Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő elkövető ellenállását egy a lépcsőházban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni, erősítette meg az ügyészségi összegzés.

A rendőr a támadás nyomán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a fiatalkorú fiú őrizetét, és gyanúsítottként hallgatta ki, méghozzá felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

(A kép illusztráció, forrása: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják

Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják

2025. máj. 18.

Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.

Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét

Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét

2025. máj. 14.

A tragédia Vajtán történt még március végén, a baleset során kigyulladt egy autó, a kocsi 24 éves utasa életét vesztette a tűzben. A dunaújvárosi rendőrök nyomoztak az ügyben: bódult állapotban, engedély nélkül vezetett a sofőr, értesült a DO.

Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök

Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök

2025. máj. 13.

Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos  a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

2025. ápr. 30.

Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

2025. ápr. 29.

A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

2025. ápr. 21.

A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.

DSTV: az internet sötét oldala

DSTV: az internet sötét oldala

2025. ápr. 06.

Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló  arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.