Autós üldözés és futóverseny után csípték el
A rendőrök eljárást kezdeményeztek a jogsértő sofőrrel szemben – mint kiderült, nem is egy oka volt a pucolásra, amikor a rendőrök meg akarták állítani az Aranyvölgyi úton. Őrizetbe vették, értesült a DO.
Akciófilmbe illő jelenetről tudósított a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A részletes szóvivői jelentés szerint az Aranyvölgyi úton akartak ellenőrizni a rendőrök egy Opel típusú személyautót és 21 éves vezetőjét szerdán délelőtt, azonban a sofőr megpróbálta kivonni magát a rendőri intézkedés alól. Előbb nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, majd hirtelen megállt az Apáczai Csere János úton – a sofőr kiugrott a gépjárműből, és futva próbált elmenekülni az egyenruhások elől, akik néhány percen belül elfogták.
A rendőrök a további intézkedés során megállapították, hogy a nagyvenyimi férfi soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, továbbá az általa vezetett gépjármű műszaki érvényessége is lejárt.
Több oka is volt tehát a pucolásra, de még rosszabbul járt: előállítását követően – gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából – őrizetbe vették a rendőrök, erősítette meg a szóvivői összegzés.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Vádemelés a rabló testvérpár ellen
2025. nov. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat azzal a testvérpárral szemben, akik kiraboltak egy férfit a városban még nyáron. Napszemüvegen kirobbant vita fajult tettlegességig, értesült a DO.
Súlyos baleset, teljes útzár a 62-es úton
2025. nov. 13.
Frontálisan ütközött két személyautó a főút városunkhoz közeli szakaszán kora este, a tűzoltók két embert is feszítővágóval szabadítottak ki. Gyorshír.
Talált bankkártyáról vett fel pénzt – börtön lehet a vége
2025. nov. 07.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és további bűncselekmény miatt a férfival szemben, aki egy megtalált bankkártyáról pénzt vett fel. Nem ez volt az első jogellenes ügye, most lakat alá kerülhet, értesült a DO.
Kábítószer hatása alatt bántalmazta a szomszédját – komoly büntetés lehet a vége
2025. nov. 05.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt a férfival szemben, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. Felfüggesztett büntetését is leülheti, értesült a DO.
DSTV: a tüzek megelőzéséért az MMK-ban
2025. nov. 05.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása a Fejér Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság figyelemfelhívó bemutatójáról. A kémény- és lakástüzes kiállításnak az MMK aulája ad otthont, megelőzési, élet- és vagyonbiztonsági céllal is érdemes látni! Hangkép.
Megbízottból kinevezett kapitány
2025. nov. 04.
Törköly László rendőr alezredes eddig megbízottként irányította a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkáját – november 1-jei hatállyal kinevezett kapitányként dolgozik.
Teljenek biztonságban az emlékezés napjai is
2025. okt. 31.
Mindenszentek és a halottak napja közeledtével nagy számban indulunk útra, hogy lerójuk kegyeletünket elhunyt szeretteink sírjánál. A nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával megnő az esélye az áldozattá válásnak, mert megjelennek az alkalmi, trükkös és zsebtolvajok.








