Elfogadta a költségvetést városunk közgyűlése
Díjátadó után fajsúlyos döntések sora várt a közgyűlési képviselőkre szerdán délelőtt. A fókuszban, naná, a város idei büdzséje szerepelt, de több mát témában is fontos döntéseket hozott a testület.
Ünnepi percekkel kezdődött a február 15-ei közgyűlés, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a 2023.évi "Dunaújváros Sportjáért" díjat Krausz István futónak. Ezt követően pedig olyan fajsúlyos témákban született döntés, mint a város idei költségvetése, vagy egy közel 600 milliós hitelfelvétel, ami egy sor idei beruházás elindításához szükséges.A város költségvetése minden esztendőben egy olyan sarokpont, amitől menetközben ugyan el lehet térni, de mégis mindent meghatároz. Az önkormányzatoknak minden esztendő február 15-éig kell megalkotniuk saját költségvetésüket, melyet most városunk közgyűlése elfogadott.
31 milliárdos főösszeg, 594 milliós hitel fejlesztésekre
Sokba kerül nekünk az energiakrízis, ráadásul duplán fáj. Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a költségvetési rendeletalkotás előtt beszélt városunk gazdasági helyzetéről, az intézményi finanszírozásról. Elmondta, hogy az önkormányzat felelős a városban élőkért, az intézményi dolgozókért, akiknek ezúton is megköszönte a munkáját. Elmondta, hogy senkit ne tévesszen meg a sok milliárdos költségvetési összeg, hiszen annak döntő többségét a kötelező feladatokra kell költeni és mindössze a a 15 százalékával lehet szabadon gazdálkodni. Az idei évben az energiaárakkal kell megküzdenünk és kifizetni a számlákat, plusz a korábban elmaradt energiahatékonysági beruházásokat meg kell valósítani. a város idei évi költségvetésének főösszege, 31.4 milliárd forint lesz.
Közgyűlésünk a 2023. évben tervezett beruházások finanszírozására éven túli, egyenként 99 millió forint összeget meg nem haladó beruházáshoz kapcsolódó, fejlesztési célú hitelt vesz fel hét különböző célú fejlesztésre, összesen 594 millió Ft összegben. Egyenként 99 millió forint hitelből finanszírozza városunk parkolók létesítését, a közvilágítás fejlesztését, közösségi tér és közösségi internet kialakítását, játszótér és felnőtt kondipark kialakítását, önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítását. 69 millió forint fordít az idén városunk a könyvtár és az MMK napelemes beruházására, 30 millió forintot pedig az északi lakóterület csapadékvíz elvezetésére.
Rezsitámogatás áprilisban
Egy új támogatási formát vezet be városunk „Időskorúak rezsitámogatása” elnevezéssel. Egyszeri, ötezer forintos támogatásban részesül – elsősorban távhő-szolgáltatás díj csökkentéséhez való hozzájárulásként – az a nyugdíjas, akinek az ellátásának havi összege nem haladja meg a 199.500. forintot és a DVG Zrt-nél, mint távhőszolgáltatónál fogyasztási hellyel rendelkezik. Aki nem kapcsolódik a távhőszolgáltatáshoz, annak a víziközmű-szolgáltatás díj csökkentésére nyújtható a támogatás. A támogatás első alkalommal a 2023. április hónapban kibocsátott távhő-szolgáltatási díj számlában, ennek hiányában a víziközmű-szolgáltatás díj számlában kerül jóváírásra. A módosítás tartalmazza továbbá az iskolakezdési támogatás újra szabályozását is. Az új szabályok értelmében nem csak az első osztályosok, hanem minden, az általános iskolában és középiskolában nappali oktatásban részt vevő gyermekek családjának nyújt egyszeri 6.000. forint pénzbeli támogatást Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Intézményi beszámolók, köszönet a helytállásukért
Intézményeink szakmai beszámolója minden esztendőben a közgyűlés elé kerül. A múzeum, a könyvtár, illetve az MMK beszámolóit elfogadta a testület. Barta Endre humán alpolgármester külön is köszönetet mondott az intézmények dolgozóinak, hiszen rendkívüli időszakban kellett/kell helytállniuk. Ami pedig a rendkívüliséget illeti, Farkas Lajos múzeumigazgató kérte, hogy segítsen abban a város, hogy a következő fűtési idényre találjanak megoldást az energiaválság okozta problémákra, hogy megoldható legyen az intézmény fűtése. Pintér Tamás válaszában ígéretet tett arra, hogy az állammal – aki egyben a múzeum másik fenntartója és a távhődíj mértékének eldöntője is – felveszik a kapcsolatot a megoldás érdekében.
Tavaly döntött a közgyűlés a könyvtár nyitvatartási idejéről, amit most felülvizsgálva és a könyvtár kérésének megfelelően március 15-ig csökkenti a szolgáltatási időszakot. E szerint hétfő, péntek: 9-13 óra, illetve kedd, csütörtök: 13-17 óra között várja a látogatókat a József Attila Könyvtár.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.