Hősies helytállás a földrengés pusztította Antakyában (galériával)

Öcaline - 2023. február 23. 10:54

Több mint negyvenezer emberéletet követelt a pusztító erejű földrengés, amely a török-szíriai határnál következett be február 6-án. A mentésbe az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő egysége, a HUNOR is bekapcsolódott – soraiban Bauer Ákos tűzoltó századossal, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokával. A városvezetés nevében Pintér Tamás polgármester köszöntötte az életmentő lánglovagot.

Az alábbiakban mindenek előtt egy címszavas összegzés következik a kutató-mentő egység valóban emberfeletti munkájáról. Kalauzunk a pokolban természetesen történetünk hőse – Bauer Ákos beszámolója nyomán idézzük föl a törökországi bevetés legfontosabb pillanatait.

Drámai képek, út az első döbbenetig 

Minden perc számít, minden másodperc életet menthet, ezért is volt fontos, hogy az 55 fős – 40 tűzoltó mellett 5-5 mentőt és katonaorvost is felvonultató – magyar kontingens alig 16 órával a tragédia után már Törökországban volt, majd az ilyenkor szokásos „szektorozás”, vagyis a nemzetközi mentőegységek munkájának összehangolása, beosztása után, 34 órával a földrengést követően már be is kapcsolódhatott a mentésbe. A HUNOR február 7-én, helyi idő szerint 14.15-kor kezdte meg a kutató-mentő tevékenyégét Antakya városában, idézi fel Bauer Ákos:
– Anda város repterén ért földet a repülő, ami rajtunk kívül a beavatkozáshoz szükséges felszerelést, valamint 10 napos önellátásra szolgáló holmit is szállította – erről nem szokás beszélni, de nagyon fontos, hogy a mentőcsapatok ne terheljék saját igényeikkel az amúgy is válsághelyzetben lévő helyszíneket. Innen busszal és teherautókkal mentünk a bevetés helyszínére – a városhoz közeledve előbb csak bedőlések, repedések jelezték a bajt, de a helyszínre érve már döbbenetes volt a pusztítás mértéke. Nem volt kérdés, hogy mielőbb kezdenünk kell!

Bauer Ákos – névjegy

Bauer Ákos tűzoltó százados, a HUNOR mentőcsapat tagja. 2007-ben szerelt fel beosztott tűzoltónak a dunaújvárosi parancsnokságon, az évek során folyamatosan járta végig a ranglétrát: szerkezelő, szerparancsnok lett, 2019 óta lát el szolgálatparancsnoki feladatokat. Nős, egy 3 és egy 5 éves kisfiú apukája. Nyolc éve, 2014-ben csatlakozott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapata, a HUNOR közösségéhez; a mostani törökországi mentés volt az első nagyobb nemzetközi éles bevetése. 

Minden erőt, energiát a feladatra

A HUNOR csapatát két alegység alkotta, tevékenységüket az ENSZ INSARAG nevű nemzetközi segítségnyújtó szervezetének kötelékében – és irányításával – végezték. Egyúttal az EU polgári védelmi mechanizmusa keretében megvalósult nemzetközi segítségnyújtási akcióhoz kapcsolódtak, vázolja a sajátos munkamegosztás fontosságát a dunaújvárosi tűzoltó:
– Egy ilyen beavatkozás során a tevékenységek összehangolása a legfontosabb tényező: a felderítők jelentései nyomán határozzák meg azokat a feladatokat, amit egy-egy csapat aktuálisan végez. Fontos az is, melyik egység vonultat föl alpintechnikát vagy éppen kutyás keresést – ezen a téren is folyamatosan ment az igények és tevékenységek összehangolása. A tervszerű munka mindig hatékonyabb és eredményesebb a fejvesztett kapkodásnál – és bár a kutatás-mentés sosem számháború, hiszen minden élet egyformán számít, de ez átgondoltság, tervezettség az eredmények tekintetében is visszaköszönt. Arról nem is szólva, hogy így egy csapat minden erőt, energiát az adott feladatra koncentrálhat – ez egyébként a csapat túlélése szempontjából sem mellékes tényező, hiszen azért nem veszélytelen sétagalopp egy-egy bevetés. 
A HUNOR csapata február 7-én már éles bevetés során kutatott a túlélők után – a magyar kontingens ott tartózkodása alatt 17 túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki élve a romok alól. Szomorú tény: az egység 29 holttest kiemelésében is segédkezett.

"Büszkék vagyunk a hőstetteikre..."

Bensőséges hangütésű, beszámolóval körített köszöntés helyszíne volt a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kedden – Pintér Tamás polgármester, valamint Orosz Csaba, az önkormányzat közbiztonsági bizottságának elnöke mondott köszönetet Bauer Ákosnak a példamutató helytállásért és segítségnyújtásért. A város első embere a DSTV kamerája előtt is a küldetés veszélyeit és a dunaújvárosi lánglovag áldozatvállalását hangsúlyozta:
– Nem véletlenül szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg a barát – és nem véletlenül említette Bauer Ákos, hogy barátként érkezett és barátként fogadták a törökországi földrengés helyszínén, ahová társaival érkezett. Büszkék vagyunk hőstetteikre, és büszkeségre ad okot az az emberfeletti teljesítmény, amit személy szerint a HUNOR mentőcsapat tagjaként végzett a pusztító törökországi földrengés túlélőinek mentése során. Örömteli kötelességem, hogy mind a város vezetése, mind a városlakók képviseletében köszönetet mondjak bátorságáért, szó szerint hősies helytállásáért!

Segítene? Támogatna? Várják az adományokat!

A We Love Budapest beszámolója szerint a pusztító erejű földrengés nyomán a Török Nagykövetség összeállított egy listát a legfontosabb szükségletekről, melyeket a fővárosban az Andrássy út 123. szám alatt gyűjtenek. Elsősorban meleg, téli ruhákat várnak, de hálózsákok, higiéniai eszközök, termoszok is szerepelnek a listán, különböző gyógyszerekkel és orvosi eszközökkel együtt. Tartós élelmiszerek esetén fontos, hogy sertéshúst NEM tartalmazó alapanyagok kerüljenek az adományládába! Az adományokat hétköznap 9 és 16 óra között, szombaton pedig 10 és 14 óra között lehet leadni.
Óriási szükség van pénzadományokra is – a segélyszervezetek ezek révén a szállítási időt és költséget csökkentve, a katasztrófa sújtotta területekhez közelebbi helyekről szerezhetik be a szükséges felszereléseket, élelmiszereket. 

 

Az összefogás erejével

De vissza még egy gondolat erejéig a földrengés sújtotta városba; az összesen hét napon át tartó bevetés nemcsak komoly fizikai igénybevétel, de óriási mentális kihívás is – ugyanakkor hatalmas, máshol/máskor nem tapasztalható élmény annak kapcsán, hogy milyen óriási ereje van, lehet az összefogásnak, hangsúlyozta Bauer Ákos:
– Az első pillanattól barátként fogadtak bennünket, és nem volt olyan kérés, amit ne teljesítettek volna azonnal. Sokszor kérdezik, hogy mennyire viselt meg ez a bevetés. Az egyik válasz, hogy magam is csodálkoztam rajta, és néha azt érzem bajnak, hogy nem. Persze döbbenetes volt tapasztalni a pusztítás mértékét, meg azt is, milyen kevésen múlhat egy-egy élet, ugyanakkor az összefogás, a barátság ezer és ezer apróbb-nagyobb eleme valóban lenyűgözött. És ezek a "lövészárok-barátságok" nagyon hiányoznak. 

A földrengés sújtotta városról és a beavatkozások pillanatairól szól exkluzív galériánk – ahol a szó kevés, még mesélhetnek a drámai képek!

(A köszöntés képét Végh Zoltán készítette, a törökországi fotókat a HUNOR mentőcsapatától kaptuk, nagy köszönet érete!)

Drámai képek a török földrengés helyszínéről

Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:
Drámai képek a török földrengés helyszínéről - fotó:

A rovat további hírei: Sziréna

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.

Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)

Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)

2025. júl. 28.

A dunaújvárosi rendőrök kérték az állampolgárok segítségét a Mályról eltűnt férfi ügyében. Felhívás a hajtás után – mér egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)

Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!

Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!

2025. júl. 25.

Otthonában fogták el a rendőrök azt a 26 éves dunaújvárosi férfit, aki a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltása miatt fenyegetőzött pokolgép robbantásával.

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

2025. júl. 24.

Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!

Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)

Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)

2025. júl. 24.

Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)

DSTV: fókuszban a kiberbiztonság

DSTV: fókuszban a kiberbiztonság

2025. júl. 23.

Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.

Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is

Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is

2025. júl. 21.

Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.