Letartóztatta a bíróság az intézkedő rendőrre tőrrel támadó fiatalkorút

Öcaline - 2023. február 1. 10:31

Javítóintézetbe került a késes támadó – az intézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság döntött. A fiatal őrjöngése miatt saját édesanyja kért rendőrségi segítséget, és végül csak több embernek sikerült megfékezni, értesült a DO.

A letartóztatás tényét a Fővárosi Törvényszék erősítette meg – részletesen felidézve, több soron pontosítva is a DO hasábjain már összegzett esetet. A fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kezdtek eljárást annak nyomán hogy az intézkedő rendőrre támadt. 

Agresszív és ellenálló

A gyanú szerint múlt szerdán a sértett törzsőrmester ellenőrizni kívánta, hogy a korábban otthonról elszökött, nevelőapja által a rendőrség segítségével keresett 16 éves lány sérülésmentesen megérkezett-e a barátja lakóhelyére, amikor is a terhelt lakásban tartózkodó édesanyja fia agresszív és ellenálló magatartása miatt a sértettől kért segítséget. 
A rendőr a tízemeletes társasház lépcsőházában elindult a nyolcadik emeletre, de hallva, hogy a gyanúsított lefelé szalad a lépcsőn, őt az l. emeleten megvárta, majd felszólította, hogy álljon meg. A terhelt e felszólítást figyelmen kívül hagyva ment tovább. Ekkor a rendőr a fiatalkorú bal karját megfogta és testi kényszer alkalmazásával földre vitte, valamint megpróbálta a kezeit hátrabilincselni. A gyanúsított a testi kényszernek ellenállt, próbált kiszabadulni a rendőr fogásából, valamint szabadon maradt jobb kezével belekapaszkodott a törzsőrmester szolgálati pulóverének zsebébe. Miután a sértett a terhelt kezét lerántotta, a fiatalkorú a ruházatából elővett egy 9 centiméter pengehosszúságú tőrt, amellyel a rendőr jobb lábszárát megszúrta. A sértett a támadást követően a gyanúsított jobb kezét megfogta, majd megcsavarta, minek következtében a tőr kiesett a fiatalkorú kezéből. A terhelt ezt követően a rendőr elleni támadást tovább folytatta: több alkalommal ököllel felé ütött, valamint felé rúgott. 
Az ütések és rúgások csak azért nem találták el a rendőrt, mert annak sikerült a fiatalkorú támadásra lendülő végtagját lefogni. Bár egy, a helyszínen tartózkodó személy megpróbált a gyanúsított lefogásában segíteni a törzsőrmesternek, ez azonban a fiatalkorú ellenállása miatt nem vezetett eredményre. Az időközben a hangoskodásra felfigyelő, a házban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével végezte el a sértett a bilincselést. A szúrás következtében a törzsőrmester 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Így döntött a bíróság

A bíróság megállapítása szerint az ügyész által a gyanúsított letartóztatásra tett indítvány megalapozott, a védő – elsődlegesen az ügyészi indítvány elutasítására és a terhelt szabadlábra helyezésére, másodlagosan pedig bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló – indítványa azonban nem alapos. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megállapítására alkalmas. A megalapozott gyanút a rendőri jelentések, a tanúvallomások, a helyszíni szemle jegyzőkönyve és a lefoglalt bűnjelek is alátámasztják.
A bíróság megállapítása szerint a gyanúsított terhére rótt cselekmények – még a fiatalkorúakra irányadó büntetési tételkeretek alapján is – bizonyítottság esetén akár hosszabb tartamú szabadságvesztéssel büntetendőek, így az ebből eredő fenyegetettség még büntetlen gyanúsított esetén sem hagyható figyelmen kívül, mivel nyilvánvalóan kihat a terhelt magatartására, és a szökés veszélyét növelő tényező. Emellett a nyomozás adatai szerint a terhelt az őt és barátnőjét kereső rendőrök intézkedése alóli kibújás érdekében édesanyja felhívására nem ment haza, cselekményét a rendőri intézkedés megakadályozása érdekében fejtette ki, mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított hatóságokkal való együttműködési hajlandósága alacsony.
A fentieket együtt értékelve a bíróság szerint alappal feltehető, hogy kényszerintézkedés nélkül a terhelt az eljárás során elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. A gyanúsított büntetlen előéletű, de vele szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt már van folyamatban büntetőeljárás. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottal szemben folyamatban lévő másik eljárás tárgyát képező cselekmény jellegét együtt értékelve a jelen ügyben terhére rótt bűncselekménnyel arra lehet következtetni, hogy a terhelt a hatósági feladatot ellátó személyekkel szembe helyezkedik, velük szemben akár erőszak alkalmazásától sem riad vissza. A bíróság indokolásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatalkorú – a nyomozás adataiból kirajzolódó – erőszakos személyisége, indulatkezelési problémái, a vele szembeni fellépésre adott aránytalan válaszreakciói alapján tartani lehet attól, hogy kényszerintézkedés nélkül újabb, hasonló, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
A bíróság tehát a szükségesség, arányosság és fokozatosság elvét vizsgálva úgy ítélte meg, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók. A cselekmény jelentős tárgyi súlya, a terhelttel szembeni másik, szintén hivatalos személy elleni erőszakos cselekmény miatt folyamatban lévő eljárás, valamint a gyanúsított személyi körülményei a bíróság döntése értelmében a letartóztatás többletfeltételeit megalapozzák. A letartóztatást a jelen ügyben a gyanúsított terhére rótt cselekmény gátlástalan, fokozottan erőszakos jellege is indokolja.

Mivel kivételes körülmények nem merültek fel, a bíróság a fiatalkorú terhelt letartóztatását javítóintézetben rendelte végrehajtani, erősítette meg a törvényszéki összegzés.

(Illusztráció: FVMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon

Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon

2025. júl. 11.

Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

2025. júl. 09.

A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

2025. júl. 07.

Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Baleset és teljes útzár a 62-es főúton

Baleset és teljes útzár a 62-es főúton

2025. jún. 30.

A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.

Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást

Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást

2025. jún. 26.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.

Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!

Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!

2025. jún. 25.

Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe mától. Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag-, tarló- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban. Felhívás.

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

2025. jún. 24.

Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!