Eldőlt a dátum, május 27-én rendezik a II. Sugárúti Fesztivált
Tavaly nyáron hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Kortárs Művészeti Intézet, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), valamint városunk önkormányzata az első Sugárúti Fesztivált. A sikeres start után nem volt kérdés a folytatás.
Már zajlanak az előkészületek és május 27-én Dunaújváros önkormányzatának támogatásával elstartol a II. Sugárúti Fesztivál.
Programözön csalogat
Talán sokakban a beöltözős felvonulás maradt meg a tavalyi Sugárúti fesztivál legemlékezetesebb pillanataiból, pedig volt mellette jócskán sok-sok más érdekesség, előadások, vetítések, gyerekjátékok, kiállítások, koncertek és az idén is valami nagyon hasonlót álmodtak meg a szervezők, akik már gőzerővel készülnek a folytatásra. A legfontosabb információ, hogy a II. Sugárúti Fesztivál május 27-én lesz. A múlt hét elején pedig már a konkrét programelemeket egyeztették a rendezők. A város részéről Barta Endre humán alpolgármester volt jelen, aki sok-sok helyi szervezet jelenlétével számol a májusi rendezvényen:
– Azt szeretnénk, ha május 27-én a városi szervezetek, közösségek minél nagyobb számban jelen lennének és így közösen tudnánk megmutatni, hogy kik is vagyunk mi, dunaújvárosiak! Mondok egy példát. Idén ünnepli ötvenedik születésnapját az újvárosi jégkorongsport, azt gondolom, hogy itt a helyük az egykori és a mai játékosoknak, szakmai vezetőknek. De mondhatnék más sportágakat és más szervezeteket is. Mindenkit szeretettel várunk!
Legyen visszatérő esemény
A cél továbbra is az, hogy a tavalyi, szintén az önkormányzat támogatásával megvalósult kezdeményezés sikere nyomán évről-évre visszatérő program legyen a fesztivál, amelynek célja nemcsak a múltidézés, hanem a helyi közösségek, a társasági élet bemutatása, aktivizálása. Deák Nóra, a KMI igazgatója elmondta, hogy a szervezőbizottság folyamatosan dolgozik, a sok-sok tervezett program között lesz majd gyerekfoglalkozás, lesz majd koncert, kirakodóvásár és lesz beöltözős séta is. Az idén azt szeretnék bemutatni, hogy ma kik élnek Dunaújvárosban, kik azok, akik értéket képviselnek és jelentenek.
A KMI-ben továbbra is várják az érdeklődőket, a jelentkezőket, és szintén örömmel fogadják a programjavaslatokat is – egészen április 10-ig.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
A márkahűség diadala (galériával)
2025. júl. 12.
Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet.
Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés
2025. júl. 12.
A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett.
Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
2025. júl. 11.
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Az alkohol és a májcirrózis
2025. júl. 09.
Sokan találkoztak már azzal a gondolattal, hogy időnként egy pohár bor vagy sör elfogyasztása még belefér az egészséges életmód kereteibe. Ugyanakkor, vajon hol húzódik meg az a határ, amikor az alkoholfogyasztás veszélyessé válik a májunk számára? (X)
Július 25-ig várják a voksokat az év madarára
2025. júl. 08.
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.
Markáns hidegfront után szeles hét várható
2025. júl. 07.
Az esőfelhők már megérkeztek, a következő napokban durva lehűlés vet véget a tikkasztó kánikulának a DO időjárási szakértőjének előrejelzése szerint. A folytatás lassú melegedést és komoly szeleket hozhat.
Jótékony célú családi nappal zárta az évadot a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 02.
Remek program, nagy találkozások, régi barátságok, és persze a Vasas-család szép összetartó gesztusa – együtt segített hajdani táncostársuk famíliáján a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes közössége! És persze még mindig várják a támogatásokat!