Jubilál a Zenélő Cukrászda sorozata
Éppen tizedszerre várják a zenebarátokat igényes muzsikával és édességekkel – a helyszín a Vasmű úti Jakó Cukrászda lesz, szombaton. Édes élet, szép dallamokkal.
Népes csapat és remek repertoár – izgalmas koncertet ígérnek a Zenélő Cukrászda című sorozat szervezői a program jubileumi, tizedik hangversenyén. Az eseménynek szokás szerint a Jakó Cukrászda ad otthon március 11-én, szombaton 18 órától.
A sorozat lassan fél éves múltra tekinthet vissza, lendülete – és népszerűsége – töretlen, a fellépők és a hallgatók visszajelzése is rendre pozitív. Kitesznek magukért a közreműködők szombaton is: új, lelkes, tehetséges fiatalokból verbuvált fellépőgárda érkezik, gazdag műsorral – Antal Anna és Sütő Balázs zenetanárok vezetésével Tótin István közreműködésével.
A főszereplők ezúttal is a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei lesznek – és persze a hangszerek, a fuvola és a zongora, a repertoáron többek között Bartók, Gluck, Tartini és Haydn művei, átiratai szerepelnek, de felcsendül Sütő Balázs Ábelnek című szerzeménye is, a szerző és Gyűrűs Anikó kettősének tolmácsolásában.
A program nyitott és ingyenes – mindenkit szeretettel várnak!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.
DSTV: mesés karakterek
2025. aug. 07.
Az emberi fantázia határtalanságáról készített terjedelmes összeállítást a DSTV. A csodák birodalmában avatott szakember, Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros volt a kalauz – Marcsi néni arról is szót ejtett, milyen karakterek és milyen szereppel jelennek meg a mesékben. Hangkép.
Szélfestmények Dunaújvárosból – Velencéig
2025. aug. 06.
Különösebb csinnadratta nélkül, de annál fontosabb műtárgyakra hívja föl az intézmény mellett sétálók figyelmét a Kortárs Művészeti Intézet "kirakatkiállítása": Koronczi Endre két képét láthatják – az alkotások mintegy előhírnökei a Velencei Biennálé seregszemléjén szereplő műegyüttesnek.
Mesevarázs a Bartók színjátszótáborában
2025. aug. 05.
Feszített tempó és nagy-nagy lelkesedés, kreatív energiák és sok-sok ötlet – ugyan csak egy turnusban rendezték, de annál nagyobb sikert aratott a résztvevők körében a Bartók Kamaraszínház nyári színjátszótábora. És a végén, naná, a vastapsot érdemlő bemutató sem maradt el!
DSTV: papírszínház a gyerekkönyvtárban
2025. aug. 04.
Színes kínálattal, többek között papírszínházi bemutatóval csalogatott a József Attila Könyvár, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekkönyvtárban hangos kacajok és kíváncsi szemek követték a diavetítéssel egybekötött produkciót. Hangkép.









