Mayer Eszter utazhat a vb-re
A dunaújvárosi Mayer Eszter is bekerült a magyar junior női tornász válogatott világbajnokságra utazó csapatába.
Szíj Emese Ada, Benkő Boglárka és Mayer Eszter! (Kép: DKSE)
Budapesten rendezték meg a tornászok leány ifjúsági I. osztályú szerenkénti bajnokságának küzdelmeit a közelmúltban, s a megméretésen természetesen ott voltak a DKSE fiataltornászai is, akik közül Mayer Eszter, Szíj Emese Ada, valamint Benkő Boglárka is megmérette magát az év első versenyén. A dunaújvárosi fiatalok közül Mayer Eszter szerepelt a legjobban, ugyanis a talajon első, ugráson második, ugrásban és gerendán a negyedik helyen végzett, s ezzel az összetett versenyt is sikerült megnyernie, Szíj Emese Ada korláton a harmadik, gerendán az ötödik helyet szerezte meg, míg Benkő Boglárka talajon a negyedik, korláton az ötödik helyen végzett.
A viadalt követően hirdették ki válogatott keretét az antalyai junior világbajnokságra, melyen Mayer Eszter (DKSE), Knight Anna (FTC-Telekom), valamint Kutasi Hanna (Veszprémi TC) képviseli majd a magyar színeket. Jordanov Zoltán utánpótlás szakmai igazgató a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) honlapján elmondta, a junior vb-n Knight Annának lesz esélye jobb eredményre.
– A törökországi vb-n tőle gerendán számítunk jobb szereplésre. Eszter és Hanna esetében tapasztalatszerzés a cél. A legjobb két eredmény számít majd bele a csapatversenybe, ezenkívül lesz egyéni összetett verseny, és szerenkénti finálékra is sor kerül.
Törökországban népes mezőnyben bizonyíthatnak fiataljaink. Hat csoportra osztották a nemzeteket, a magyarok többek között az amerikaiakkal, a dánokkal, a brazilokkal és a franciákkal kerültek össze. A magyar csapattal két edző utazik Badics Réka és Osztie Géza személyében.
A rovat további hírei: Sport
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.