Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Rendhagyó vendégjárás a nyitott önkormányzat jegyében

Közélet
önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Rudas iskola

facebook megosztás

doszerk - 2023. már. 07., 17:45

Az önkormányzat mindennapjaiba pillanthattak be a Rudas iskola 13. évfolyamos ügyviteli szakos diákjai a közelmúltban – látogatásuk célja a hagyományteremtés mellett az volt, hogy a már megszerzett szakmai ismereteiket a gyakorlatba is átültessék. 

Rögtönzött testületi ülésen is részt vettek és szavazhattak is a Rudas iskola végzős, ügyviteli szakon tanuló diákjai a Polgármesteri Hivatalban.  A rendhagyó látogatás célja, hogy a tankönyvekből megszerzett elméleti ismereteik mellett a gyakorlatban is bepillanthassanak a hivatal napi működésébe, annál is inkább, hiszen májusban vizsgáznak, hangsúlyozta Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője:
–  Intézményünkben a szakmai képzés mellett nagyon fontos a gyakorlatorientált képzés, ezt több területen, több év alatt kapják meg a diákok. Igyekszünk megragadni az olyan ehetőségeket, mint ez a látogatás, amely az elmélet-igényes oktatás gyakorlatban történő megvalósulását mutatja. Így jutottunk el az önkormányzathoz, ahol példák sorát bemutatva ismerhették meg a diákok, hogy mindaz, amit elméletben megtanultak, hogyan valósul meg egy polgármesteri hivatalban. 
Az ügyviteli szakos tanulókat Barta Endre alpolgármester fogadta, és vezette körbe a hivatal épületében; mint hangsúlyozta, a nyitott önkormányzat elvét vallva igyekeznek bemutatni a mindennapi működés helyszíneit minden érdeklődőnek, így kiemelten a diákoknak is:
 – Tavaly a vasváris diákok látogattak, hozzánk, egy napra volt diákpolgármesterünk is a Petőfi iskolából, idén pedig a rudasos tanulókat fogadtuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy átadhassunk olyat, ami a mostani fiatalok számára kézzel foghatóvá teszi, mi történik a közigazgatásban, hiszen tudjuk, hogy a XXI. század az információk világa, és bizony saját területünkre is nagyon nehéz odafigyelni. Sokszor elveszünk ebben az áradatban, és ezért is jó, hogy itt az első kézből megtapasztalhatják, mi történik a "nagyházban". Rendkívül érdeklődőek voltak, és bízom abban, hogy mi is hozzájárulunk a májusban esedékes jeles vizsgájukhoz – amelyhez nagyon sok sikert kívánunk! 

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

2025. jan. 02.

Fergeteges hangulatban telt az évzáró buli a Városháza téren. Sokan búcsúztatták az óévet városunk főterén, ahol a zene mellett étel és ital várta az egybegyűlteket, akiket a zord idő sem állított meg abban, hogy a szabadban köszöntsék a 2025-ös esztendőt. 

A jövő generációjáért dolgoznak

A jövő generációjáért dolgoznak

2024. dec. 31.

Dunaújváros közgyűlése minden évben kitüntetéseket, elismeréseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka díjazása céljából. Évzáró összeállításunkban ezúttal a Dunaújváros Ifjúságáért díj kitüntetettjeiről olvashatnak. 

Dicsőséges évzáró a véradások frontján

Dicsőséges évzáró a véradások frontján

2024. dec. 30.

Bár az idei utolsó lehetőség még szilveszterkor is adott a véradók előtt, sűrű és színes hónapon vannak túl a szervezők és az önkéntesek egyaránt. Nagyon kell a vér az ünnepi időszak után – erről is szó esik az alábbiakban. Adjon, aki tud!

Boldog születésnap a család körében

Boldog születésnap a család körében

2024. dec. 29.

Újabb 90 éves polgárral bővült a szépkorúak köre városunkban. Tóth Józsefné Lídia néni hatalmas családja körében ünnepelte kerek születésnapját. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.

Dunaújváros sportjáért elhivatottak

Dunaújváros sportjáért elhivatottak

2024. dec. 28.

Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Ezúttal a sportszcéna kitüntetettjeit vesszük sorra! 

DSTV: sokszoros véradókat köszöntöttek

DSTV: sokszoros véradókat köszöntöttek

2024. dec. 28.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a sokszoros véradókat köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Az eseménynek a Mondbach-kúria adott otthont a közelmúltban – méltó helyszínként szolgálva az ünnepi programot. Hangkép.
 

Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot!

Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot!

2024. dec. 27.

A petárdázós szilveszteri program megosztja a társadalmat, ha viszont a kutyáknak is lehetne beleszólásuk, biztosan nem lenne durrogtatás december utolsó pillanataiban. Dunaújvárosban hivatalosan nem is lesz.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő