Élmény volt a Rudas tanulmányútja Lengyelországban
Csak a vírus világjárvány akasztotta meg a sorozat gépezetét – eddig: végre folytatta a 2015 óta élő hagyományt a Rudas középiskola, több mint negyven diák utazhatott lengyelországi tanulmányútra a közelmúltban.
Sikeres, élménydús és minden szempontból tanulságos túrán vannak túl a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjai, hangsúlyozta a szakmai kirándulással kapcsolatos összegzésben Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője:
– Nagyon örülünk, hogy a kényszerszünet után újra megszervezhettük a diákok lengyelországi tanulmányútját: szép hagyomány már, hogy a második félév tavaszi időszakában útra kelhetnek a rudasosok. Idén sem volt hiány jelentkezőkben, végül 42 tanuló és 3 kísérőtanár vállalkozott az útra. A több hónapos előkészítő munka után érdekes és színes program várt a diákokra – az első állomás természetesen a szállás volt, nyolc óra utazást követően érkezett a csapat a Krakkóhoz közeli wieliczkai sóbánya melletti bázisra.
A program változatosságát igazolja, hogy a rudasos diákok megismerkedhettek a wieliczkai sóbányával, de ellátogattak Auswitz-Birkenau táborába, Krakkó történelmi belvárosába is. Zakopane Gubalówka siklóvasútja is emlékezetes programot kínált – a még havas hegycsúcsok szépségében gyönyörködött a társaság. Orbán Mária szerint több szempontból is hasznos volt a kirándulás:
– Mint minden alkalommal, az Auswitz–Birkenau tábor megtekintése volt a legmegrendítőbb élmény – amely egyúttal megható is volt a diákok számára. A feszített tempó ellenére fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva tértek haza – és a már meglévő földrajzi, történelmi, kulturális, és nem utolsósorban turisztikai ismeretek bővítéséhez is hozzájárult a Lengyelországban töltött időszak, az ott átélt élmények, szakmai tapasztalatok. Nagyon köszönöm a sikeres kirándulás megszervezésében nyújtott segítségét Szemenyei István igazgatónak, a program összeállításában és levezénylésében pedig Kecskeméti Andrea, Árgyelán Dominika és Lánczos Edit tanárnők munkáját.
Sikeres és szép túra volt – jövőre is folytatják!
(Fotó: DSZC Rudas KTK)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: vezetőváltás a Vasváriban
2022. aug. 28.
Új igazgatóval vág az új tanévnek a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Gálosfai Tímea terveiről és elképzeléseiről, de az ikonikus intézmény vezetésének felelősségéről is mesélt. Hangkép.
DSTV: megérkeztek a tankönyvek
2022. aug. 22.
Fontos esemény a tanévkezdés előtt a tankönyvek megérkezése az iskolákba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Móriczban tanárok és diákok együtt pakolták és szortírozták a tanulnivalót a napokban. Hangkép.
DSTV: vezetőváltás a Petőfiben
2022. aug. 14.
Rideg István több cikluson keresztül töltötte be a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatói és intézményvezetői tisztségét. A szakember megbízása augusztus 15-én lejár, így az azt követő napon már Árvai Gyöngyi veszi át az intézmény vezetését. Stábunk lehetősége volt beszélgetni a leköszönő, és leendő szakemberekkel az elmúlt évek tapasztalatairól, és a jövőt érintő elképzeléseikről. Hangkép.
Rajtra kész a Györösi Tehetséggondozó Program
2022. júl. 07.
Három szervezet közreműködésével hiánypótló kezdeményezés indult Dunaújvárosban. A Danube Education Foundation Alapítvány, az Innopark Nkft. és a Pécsi Tudományegyetem közös projektje pedagógusok és hátrányos helyzetű fiatalok számára jelent kiváló lehetőséget a fejlődéshez.
DSTV: búcsú az iskolától
2022. jún. 23.
A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye végzős tanulói is elbúcsúztak a napokban az alma matertől. Mint a DSTV összegzéséből kiderül, a szülők jelenlétében, egy színvonalas búcsúrendezvény keretében ballagtak. Hangkép.
DSTV: elballagtak a móriczosok (galériával)
2022. jún. 22.
Ahogy országszerte mindenütt, a Móricz iskolában is újra "teljes fegyverzetben" készülhettek a nyolcadik évfolyamosok ballagására – az ünnepi eseményről szól a DSTV összegzése. Hangkép és galéria itt!
DSTV: dalözön a Széchenyiben
2022. jún. 12.
Szép közösségi kezdeményezésről tudósít a Széchenyi gimnáziumból a DSTV összegzése. Az intézmény kisgimnazistái Medárd napi dalözön címmel lepték meg hozzátartozóikat – a koncert átütő sikert aratott. Hangkép.