Húsvéti hangulat a Civil Házban
Húsvét alkalmából jó hangulatú rendezvényt szervezett a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. Az eseménynek, találkozásnak a Római körúti Civil Ház adott otthont.
Az ünnep alkalmából igazi húsvéti hangulatot varázsoltak a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete tagjai a Római körúti Civil Házban – a vendégek a város minden szegletéből érkeztek, még vidékről is.
Remek helyszín minden közösségnek
Az intézmény jó szokásához hűen ismét egy fontos közösségi találkozásnak biztosított helyszínt. A rendezvény apropóján Törő Anikó a Civil Ház koordinátora beszélt az intézmény szerepéről, s az ehhez hasonló programok fontosságáról:
– Minden programra izgatottan készülünk és ez alól a húsvét sem lehet kivétel. Nagyon kellemes hangulatban telt ez a nap és ne legyen senkinek meglepetés, de hagyományosan a fiúk meglocsolták a lányokat, a lányok pedig apróbb ajándékokat adtak a fiúknak.
A Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete 1999-ben alakult. Szilágyi Ferenc elnök szerint közösségük 50-52 főt tömörít, s rendszeres programjaikon nagyjából 28 fő vesz aktívan részt. A létszámok persze folyamatosan változnak, egy dolog azonban mindig jelen van: a közösségépítő jó hangulat. Így volt ez a Civil Házban rendezett locsolóbálon is.
Fontos szerep, fontos feladat
Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő is jelen volt az ünnepségen, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Civil Ház milyen fontos szerepet tölt be a település életében. Nem pusztán a helyi, hanem már környékbeli közösségek is élnek azzal a lehetőséggel, hogy egy-egy rendezvényüket itt bonyolítsák le.
Azért pedig külön is büszkék lehetünk az egyesület tagjaira, hogy az ő problémáikkal ilyen vidám napot varázsoltak a Civil Házba, hangsúlyozta a képviselő.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.









