Kis óvodásokból nagy mesemondók (galériával)
Évtizedes hagyományt folytattak a Csillagvirág Tagóvodában a napokban: még a magyar költészet napjára időzítve szervezte meg az intézmény közössége a városi mesemondók délelőttjét. Remek bemutatók egész sorával!
Hogyan képzeljük a címben vázolt csodás átváltozást? Nincs nagy titka: rengeteg munka és sok-sok szeretet kell hozzá – meg végül egy színpad, amire fölállhatnak.
Sün Balázstól a pillangókig
A városi mesemondó délelőttre idén is szép számmal érkeztek az óvodások a Csillagvirág Tagóvoda pincehelyiségében kialakított közösségi térbe: a két részletben szervezett program során 8 óvodából közel negyven résztvevő csillogtatta meg a tehetséget. Voltak, akik közösen készültek, míg négy ifjú mesemondó bátran, egyedül állt a kerettörténet kínálta mező színpadára.
A programot ugyanis játékos bevezetővel tették még varázslatosabbá a szervezők: erdei mesemondásra bírták rá a résztvevőket, akik az mesebeli öreg néne – Palotainé Gecseg Anikó remek alakítása – szelíd nógatására mesével gyógyíthatták meg az erdő állatait; mindenki kedvenc meséjével, mondókájával, jelenetével adott gyógyírt az erdőlakóknak.
És aki látta Sün Balázs remek történetét a Duna-parti ovisoktól, vagy tapsolhatott a Római városrészi tagintézmény pillangós bemutatójának, az tényleg átélhette az élő színház csodáját: a kis óvodásokból szempillantás alatt nagy mesemondók váltak!
Évtizedes szép hagyomány – és persze folytatják!
A gyerekektől kedves ajándékkal és egy oklevéllel búcsúztak, ezzel is biztatva őket a további szereplésre, árulta el a DO érdeklődésére Dolmány Zsuzsa, a tagóvoda vezetője:
– Intézményi életünk, működésünk egyik fontos állomása a mesemondók délelőttje – az óvoda volt vezetője, Kundakker Ferencné álmodta meg és hozta tető alá ezt a rendezvényt, amely egyébként közel fél évszázados múltra tekint vissza. Szeretnénk méltó képviselői és ápolói lenni ennek a szép tradíciónak – a cél ugyanis változatlan: az óvodák mesemondói számára így válik átélhetővé anyanyelvünk és az élő beszéd szépsége, fontos, hogy ne csak hallgatóként, de szereplőként is az életük része legyen a mesék világa. Úgy érzem, a mai nap is igazolja, sikerült elültetni bennük ennek az alapjait.
Dolmány Zsuzsa szerint a program szakmai háttere is fontos tényező:
– Ami a gyerekeknek élmény és játék, az számunkra fontos tapasztalat, és igazi közösségi, társasági esemény – ahol az óvónénik láthatják egymás pedagógiai technikáit, dramatizálási stílusát, díszleteit, stilizált jelmezeit. A szereplés után egy finom pogácsa mellett beszélgettek az élményekről, tapasztalatokról – újra nagyon jó volt látni, milyen magas szintű pedagógiai munka folyik a város óvodáiban.
A tagóvoda vezetője kérdésünkre kiemelte – mindenképpen bíznak a folytatásban, jövőre is várnak minden mesemondót! A színes délelőtt hangulatáról meséljenek a képek!
(Bemutató fotók: Végh Zoltán; csoportképek: Csillagvirág Tagóvoda)
A rovat további hírei: Kultúra
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
DSTV: teltházas Wesley-gála
2025. máj. 25.
Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.