Bukarestben döntenek a válogatottságról

spigott - 2023. május 12. 7:30

Ezüstérmet szerzett Pupp Viktória a fővárosban megrendezett U17-es Szabadfogású és Női Országos Bajnokságon.

Budapesten, a Vasas csarnokban rendezték meg az U17 korosztály Szabadfogású és Női Országos Bajnokságát a mögöttünk hagyott hétvégén. DKSE színeiben Miklósics Rolandnak 60 kg-ban nem sikerült pontszerző helyen végeznie. A 65 kg-osok mezőnyében szereplő Pupp Viktória első meccsét magabiztosan tussal nyerte bárándi ellenfelével szemben, majd a következő körben egy adácsi birkózó lányt múlt felül technikai tussal. Az aranyéremért a Vasas színeit képviselő Munk Majával szemben 5-2-es vereséget szenvedett, így a dobogó második fokára állhatott fel. Kettejük között a válogatottság a következő, Bukarestben sorra kerülő nemzetközi versenyen dől majd el május 19. és 21. között úgy, hogy amelyikük előrébb végez a viadalon, az indulhat az idei Európa-bajnokságon.

Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály

Szintén hétvégén, a Magyar Sport Napján (május 6.) rendezte meg a DKSE a Pethes Ker-Kupa, Gurics György Emlékversenyt Mezőfalván öt csapat részvételével (DKSE, Gurics György BDSE, Enying VSE, Kertváros SE, Tatabányai SC). Az eseményt Szűcs István, a birkózó szakosztály elnöke nyitotta meg, néhány gondolattal megemlékezett az egykori kiváló versenyzőről és sportvezetőről, Gurics Györgyről. A megméretésen közel száz birkózópalánta mérte össze erejét (minden gyermek legalább két-három meccset birkózott), s a verseny célja elsősorban a versenyzési lehetőség biztosítása, az elsajátított technikák versenyen való alkalmazásának felmérése és élményszerzés volt, árulta el érdeklődésünkre Tombor István, a DKSE birkózóinak vezetőedzője.

Aranyérmesek: Szabó Bence, Mazzag Olivér, Novák Sándor Pál, Simon Áron, Gyömörei Csaba, Vainel Kristóf, Kovács Bene Árpád, Homonnay Nagy Szilárd, Bányai Levente, Szabó Szilvia, Kopasz Sámuel, Hegedűs Alex, Rodek Márk, Gergő Zétény, Horváth Ármin, Szélpál-Stadler Benett, Tombor Bercel, Szabó Dorina, Jásper Richárd, Kovács Kornél.

A rovat további hírei: Sport

Bebők Lara parádézott az ORV-n

Bebők Lara parádézott az ORV-n

2025. szep. 22.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.

Bajnokokat avattak a tornászok

Bajnokokat avattak a tornászok

2025. szep. 22.

Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.

Továbbra is hibátlan a DFC

Továbbra is hibátlan a DFC

2025. szep. 21.

Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.

Három pontért utaznak a Balaton partjára

Három pontért utaznak a Balaton partjára

2025. szep. 21.

A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

2025. szep. 20.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.

DSTV: szépen csillog az ezüst

DSTV: szépen csillog az ezüst

2025. szep. 19.

Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

2025. szep. 19.

A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.