Dunaújváros Hetilap

Fordított nap a Városházán: Hegedűs Kristóf az alpolgármesteri székben

Fábos Zsolt - 2023. május 4. 17:07

Barta Endre humán alpolgármester egy hónappal ezelőtt látogatott el a Pannon Oktatási Központba, hogy felkérjen egy diákot, fordított nap keretében üljön be az alpolgármesteri székbe. És eljött a nagy nap!

Egy röpke igazgatói egyeztetés után Hegedűs Kristófra esett a választás, aki akkor meg is kapta a május 3-ára szóló megbízólevelét. Talán még annyit az előzményekhez, hogy az áprilisi ceremónián már feltűnő volt Kristóf fiatalos, meggyőző, magabiztos és felettébb diplomatikus személyisége. Számára akkor meglepetés volt a felkérés, mégsem lehetett zavarba hozni. Nos, ennek tudatában várta mindenki a nagy napot, ami reggel 9 órakor a közgyűlési teremben kezdődött.

Eskütétel, megbízólevél – mint a nagyoknál

A közgyűlési teremben Pintér Tamás fogadta és köszöntötte Hegedűs Kristófot, az őt elkísérő iskolavezetést, osztálytársakat. A hivatalos beiktatási ceremónia elején a polgármester a következőkkel vezette fel az eseményt:
– Azt gondolom, hogy komoly feladat előtt áll Kristóf, ami sokkal inkább kihívás, hiszen egy napra alpolgármesteri feladatokat fog ellátni. Ez egy hivatás. Embereket kell irányítani, feladatokat végrehajtani, egy várost képviselni. Ezt egyetlen módon lehet csinálni: szívvel-lélekkel és becsülettel. Ehhez kívánok sok sikert, sok eredményes tapasztalatot!
Az alpolgármesteri eskütételt dr. Molnár Attila jegyző felügyelte, illetve vette át az újdonsült alpolgármestertől. A ceremónia után pedig, ahogy a közgyűlési teremben szokás, Kristóf gombot nyomott, szót kért, majd megköszönte a felkérést Barta Endrének, és az önkormányzatnak a lehetőséget. Arról beszélt, hogy megtisztelőnek érzi a feladatot és igyekszik a nap folyamán maximálisan helytállni.

Alpolgármesteri feladatok

Rögtön az első feladat egy közös sajtótájékoztató volt Pintér Tamással. A polgármester a sajtó számára most jelentette be az augusztus 20-i programokat, meghívta a városlakókat a nagyszabású fesztiválra. Hegedűs Kristóf alpolgármester pedig a színpadi programokat, a fellépőket jelentette be (a témával külön összeállítás keretében foglalkozik a DO – a szerk.).
A nap folyamán Barta Endre bemutatta Kristófnak a hivatalt, meglátogattak több irodát és Kristóf belekóstolhatott a hivatali életbe is. Olyannyira, hogy a délelőtti szociális kerekasztal ülésen is részt vett és Barta Endre felügyelete mellett vezette azt. Délután az Útkeresés Segítő Szolgálatot keresték fel közösen.

A nap végén pedig következett az összegzés – kérdésünkre Hegedűs Kristóf egészen egyszerűen úgy értékelte a napot, hogy tökéletes volt:
– Megtisztelő volt számomra ez a nap és még egyszer köszönöm a lehetőséget, azt gondolom, hogy tökéletes volt minden. Eddig nem nagyon ismertem a hivatal munkáját, most sikerült egy picit belelátni, és érzékelni azt, hogy mennyit kell dolgozni Dunaújváros érdekében. Az eskütételt szerintem soha nem fogom elfelejteni, egy életre szóló emlék marad. Ma többet hallottam és láttam a szociális ágazat feladataiból, elszomorítónak tartottam, hogy mennyi embernek kell nélkülöznie. 
Barta Endre szerint teljesítették a nap elvárásait – a humán alpolgármester is kiemelte érdeklődésünkre, hogy sok-sok tanulsággal, örömmel zárta a napot:
– Kristóf ötösre vizsgázott. Tényleg le a kalappal a fiatalember előtt. Jól szerepelt a sajtótájékoztatón, a kerekasztal megbeszélésen nyitott volt, ügyes. Köszönöm ezt a napot, és hálás vagyok érte, hogy mindenki pozitívan állt hozzá, mindenki komolyan vette. Én most visszaülök az alpolgármesteri székbe, és igyekszem a jövőben úgy dolgozni, hogy megtaláljam az utat a fiatalokhoz is – szükségünk van rájuk, a véleményükre, az ötleteikre, a javaslataikra.

P.S.: a fordított nap margójára

A rendhagyó napot rendhagyó módon zárjuk. Kivételesen hadd szerepeljen itt az újságíró véleménye is, tekintettel arra, hogy láttam, halottam Kristófot beszélni, szerepelni. Azt gondolom, ha több ilyen okos, értelmes, talpraesett, a közbeszédben jártas, gondolkodó tizennyolc éves él közöttünk, akkor rendben lesz a jövőnk. Jó kezekben leszünk öreg napjainkban! Mi köszönjük!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke

Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke

2025. aug. 28.

A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.

Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről

Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről

2025. aug. 27.

Először szerveztek fórumot és kerekasztal-beszélgetést Dunaújvárosban a Városháza "C" szárnyában az elektromos rollerek használata apropóján. Az "új" eszközök használatára vonatkozó szabályok továbbra sincsenek lefektetve, mindenki várja a 2026-os új KRESZ előírásait.

Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)

Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)

2025. aug. 27.

A tenger félelmet nem ismerő szereplőinek világába csalogatott az Útkeresés Segítő Szolgálat közösségi eseménye – a már hagyományos nyárbúcsúztató, egyben jótékonysági kezdeményezés ebben az évben is nagy sikert aratott a vendégek körében.

Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház

Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház

2025. aug. 26.

Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.

Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél

Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél

2025. aug. 26.

Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

2025. aug. 25.

Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

2025. aug. 24.

A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.