Játékos jótékonyság és koncert a Móricz iskolában
Karitatív közösségi kezdeményezéssel kíván segíteni két, tartósan beteg tanulója megsegítésére a Móricz iskola: a nem mindennapi akciót pénteken rendezik az intézményben.
A közösségi összefogás gyönyörű példájaként a Móricz Zsigmond Általános Iskola jótékonysági napot szervez május 19-én, pénteken, méghozzá két, tartósan beteg tanulója megsegítésére. A jeles nap 10-14 óra között sportversenyekkel kezdődik, ahol olimpikon és Európa-bajnokságon szereplő élsportolók társaságában tehetik próbára magukat a móriczos diákok.
A folytatás a muzsikáé: 14 órától jótékonysági hangversenyt szerveznek, amelyen az ének-zene tagozatos diákok kamaraegyüttesei, muzsikusai és kórusai lépnek közönség elé, valamint meghívott énekeseknek is tapsolhat a nagyérdemű.
A nap folyamán mindezek mellett a gyerekek részt vehetnek kézműves foglalkozásokon, de mese-, karate- és bokszbemutató is színesíti a kínálatot.
A program során adományként befolyt összegből a beteg gyerekek utókezeléseit tudják finanszírozni a családok. Segítsünk együtt – mindenkit szeretettel várnak!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Együtt a mellrák elleni küzdelem jegyében – már másodszor! (galéria)
2025. okt. 05.
A részletes beszámolóra még várni kell, de mutatjuk az eseménysorozat emlékezetes pillanatait: idén immár másodszor figyelmeztetett a mellrák elleni küzdelemre, a prevenció és a korai felismerés fontosságára a Figyelj rá(n)k! elnevezésű közöségi kezdeményezés programsora szombaton.
Családi nappal startol a Nana's Bistro
2025. okt. 02.
Komoly akciókkal, valamint csalogató családi programokkal várja a vendégeket a Dózsa György út és a Semmelweis utca sarkán, vagyis a volt Diáktanya mögött nyíló egység vasárnap. Startol a Nana's Bistro – máris mutatjuk a részleteket!
Mi befolyásolja a szélvédő javításának időtartamát?
2025. okt. 01.
Súlyos probléma, amikor a szélvédő megsérül. Legyen az egy apró kőfelverődés, hosszabb repedés vagy bármilyen más károsodás, a javítás időtartama számos tényezőtől függ. (X)
DSTV: még mindig nehéz az iskolatáska
2025. okt. 01.
Az oktatás ugyan sokat változott az elmúlt években, ám hiába volt valaki 20-30 évvel ezelőtt iskolás, talán együtt tud érezni a legtöbb középiskolással. S hogy miért? Mert a középiskolások az idejük javarészét továbbra is az iskolapadban töltik, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
Újra nyílt napot tart a LEAF SE
2025. szep. 29.
Az egyesület kiképzőpályáján rendezi meg második szülinapi és nyílt napját a LEAF Sportegyesület szombaton délelőtt tíz órától.
Hűvös reggelek, változékony napok
2025. szep. 29.
Egyértelműen őszies marad térségünk időjárása a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Ráadásul reggelente kifejezetten hideg idő várható, a hét második felében a szélvédett helyeken simán fagyhat is hajnalra.
Egy este, amit nem akarsz kihagyni
2025. szep. 29.
Vannak esték, melyek örökre belénk égnek – egy különleges pillanat, a kedvenc dalunk első akkordja, a színpad fényei, a tömeg morajlása. Egy koncert nem csupán zenehallgatás, hanem élmény, ami egyszerre mozgatja meg a testet és a lelket. (X)








