Közel tízmilliós kárt okoztak a gyári kábeltolvajok
Pedig a két férfi kispályás módszerrel dolgozott, a lopott rézkábel értéke a 300 ezer forintot sem érte el. Sziréna rovatunk új címe: Van baj a toronyban.
Rézkábelt lopott két férfi egy gyárból, derül ki a vármegyei főügyészég friss közleményéből. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzése megerősíti, a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik egy gyárból rézkábelt vágtak le és tulajdonítottak el.
A két férfi egy alvállalkozó cég alkalmazottjaként villanyszerelési munkálatokat végzett a gyárban. Elhatározták, hogy a gyár területéről közösen rézkábeleket fognak eltulajdonítani, majd azokat értékesítik, és a pénzen megosztoznak. Tervüknek megfelelően még 2022. november 30-án az egyik helyiségben körfűrész segítségével az elektromos hálózatba még be nem kötött, de a már falakra rögzített alumíniumvezető sínben lévő, behúzott rézkábelből összesen 123, egyenként 20 centi hosszúságú darabot vágtak le, majd azokat táskájukba rejtve több részletben elvitték a gyár területéről. Cselekményük során felváltva végezték a kábelvágást, illetve a helyszín biztosítása érdekében történő figyelést.
A nyomozó hatóság az eltulajdonított kábeldarabokat a férfiak szállásán megtalálta és lefoglalta. Az ügyészségi tájékoztatóból kiderül, hogy nem a dologi, hanem a rongálási kár a számottevő: a lopással a sértettnek okozott kár összesen 280 ezer forint volt, míg a kábel megrongálásával a vádlottak mintegy 9,7 milliós kárt okoztak – ez utóbbi eddig nem térült meg.
Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.
Vádemelés az ámokfutó ellen
2024. ápr. 29.
Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát
2024. ápr. 26.
A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!
Elfogták a pincefeltörőt
2024. ápr. 24.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
2024. ápr. 22.
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.