Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken
Siker az innovációs pályázaton, jeles mutatók az ágazati és az országos szakmai tanulmányi versenyeken – több remek eredményre lehetnek büszkék a Rudas középiskola diákjai. Hírcsokor.
Több kiemelkedő eredményt értek el az iskola diákjai a közelmúlt szakmai erőpróbáin, tudatta a DO-val Orbán Mária, a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium gyakorlatioktatás-vezetője. Az első viadal egy rangos országos megméretés volt: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal hirdetett pályázatot Innováció az Én szakmámban! címmel – a kiírás célja az volt, hogy a tanuló egy szakmanépszerűsítő kisfilmen vagy a szakma egy termékén keresztül, saját szemszögéből, innovatív módon szemléltesse tanult szakmájának szépségeit. A kiírásban szerepelt, hogy a pályázó mutasson be új ötleteket, meglátásokat, elképzeléseket választott szakmájával/hivatásával kapcsolatban; fontos szempont volt az is, hogy a pályamű legyen figyelemkeltő a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik számára. Az országos viadalon sikerrel szerepelt Németh Szonja: a Rudas 11. évfolyamos, a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképzésben tanuló diákja nemcsak a szakmai tárgyak tanulásában jeleskedik, hanem megmutatta kreativitását is. Beadott pályamunkáját, a Horváth Csaba mentorálásával készült Pénzügyisek között című kisfilmjét a bíráló bizottság tárgynyeremény jutalomban részesítette – a beérkezett 141 kisfilm közül egyébként a 20 legjobbat díjazta a szakmai zsűri, külön sorrend nélkül.
Szép rudasos sikerek egész sorát hozták a szakmai tanulmányi versenyek is. A dunaújvárosi középiskola több diákja is bejutott például en az évben is voltak olyan tanulóink, akik szakmai tudásuk alapján bejutottak az Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak (ÁSZÉV) versenye Szolnokon rendezett országos döntőjébe: a finálé során a sport ismeretek tantárgyból Bebesi Dorottya Zsanka és Konyecsni Alexa döntőzhetett. A többfordulós – számítógépes és írásbeli – feladatok megoldása után a szóbeli felelés izgalmait élhették át a versenybizottság előtt a diákok: a Kecskeméti Andrea és Árgyelán Dominika tanárnők felkészítette kettős remekül helytállt a döntőben is – Zsanka a 8., míg Alexa a 16. helyet szerezte meg.
Végül, de közel sem utolsósorban: a Rudas ötödéveseinek rangos szakmai versenye az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) – ezúttal az irodai titkárok vállalkoztak a többfordulós erőpróbára. Bár az elődöntőbe csak egy fő jutott be, de eredményesen zárult már a területi előválogató is – külön örömre ad okot, hogy a nyolc induló közül hét diáknak nem kell a tanév végi szakmai vizsgán egy-egy feladatrészt teljesítenie, mert eredményük alapján felmentést kaptak.
Az elődöntőn aztán Kovács Fanni képviselte a Rudast – ez a forduló is több részfeladatból állt: a több órás rendezvényszervezés gyakorlati feladatot tételhúzás után szóbeli felelet zárta. A végső küzdelemben Fanni a 10. helyen végzett – a gratuláció mellett a Vass Erika, Orbán Mária és Kolarovszkine Szloboda Melinda felkészítette diák jutalma az is, hogy szakmai bizonyítványát már magáénak tudhatja az OSZTV-n elért eredménye alapján.
Szép volt, csak így tovább, rudasosok!
(Fotó: DSZC Rudas KTK)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: vezetőváltás a Vasváriban
2022. aug. 28.
Új igazgatóval vág az új tanévnek a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Gálosfai Tímea terveiről és elképzeléseiről, de az ikonikus intézmény vezetésének felelősségéről is mesélt. Hangkép.
DSTV: megérkeztek a tankönyvek
2022. aug. 22.
Fontos esemény a tanévkezdés előtt a tankönyvek megérkezése az iskolákba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Móriczban tanárok és diákok együtt pakolták és szortírozták a tanulnivalót a napokban. Hangkép.
DSTV: vezetőváltás a Petőfiben
2022. aug. 14.
Rideg István több cikluson keresztül töltötte be a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatói és intézményvezetői tisztségét. A szakember megbízása augusztus 15-én lejár, így az azt követő napon már Árvai Gyöngyi veszi át az intézmény vezetését. Stábunk lehetősége volt beszélgetni a leköszönő, és leendő szakemberekkel az elmúlt évek tapasztalatairól, és a jövőt érintő elképzeléseikről. Hangkép.
Rajtra kész a Györösi Tehetséggondozó Program
2022. júl. 07.
Három szervezet közreműködésével hiánypótló kezdeményezés indult Dunaújvárosban. A Danube Education Foundation Alapítvány, az Innopark Nkft. és a Pécsi Tudományegyetem közös projektje pedagógusok és hátrányos helyzetű fiatalok számára jelent kiváló lehetőséget a fejlődéshez.
DSTV: búcsú az iskolától
2022. jún. 23.
A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye végzős tanulói is elbúcsúztak a napokban az alma matertől. Mint a DSTV összegzéséből kiderül, a szülők jelenlétében, egy színvonalas búcsúrendezvény keretében ballagtak. Hangkép.
DSTV: elballagtak a móriczosok (galériával)
2022. jún. 22.
Ahogy országszerte mindenütt, a Móricz iskolában is újra "teljes fegyverzetben" készülhettek a nyolcadik évfolyamosok ballagására – az ünnepi eseményről szól a DSTV összegzése. Hangkép és galéria itt!
DSTV: dalözön a Széchenyiben
2022. jún. 12.
Szép közösségi kezdeményezésről tudósít a Széchenyi gimnáziumból a DSTV összegzése. Az intézmény kisgimnazistái Medárd napi dalözön címmel lepték meg hozzátartozóikat – a koncert átütő sikert aratott. Hangkép.