Sportolói véradás: fontos ügy mellé állnak
Összesen negyvenkét dunaújvárosi sportegyesület jelezte, hogy ott lesz a Fabó Éva Sportuszodában sorra kerülő sportolói véradáson, jövő hét kedden. Rekorddöntésre készülnek!
Újabb jótékony esemény megszervezésébe vágta fejszéjét a "Jót, Szívből" – Dunaújvárosért akciócsoportja, mely a Fabó Éva Sportuszodában rendezi meg a "Sportolói Véradás Rekordkísérlettel" elnevezésű rendezvényét május 16-án, azaz jövő kedden.
Az esemény ma délutáni sajtótájékoztatóján a Jót, Szívből - Dunaújvárosért akciócsoport vezetője, Petrás Gábor, dr. Barna T. Katalin, a Szent Pantaleon Kórház vértranszfúziós osztályának főorvosa, Geistné Erdélyi Júlia, a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros Területi Szervezetének munkatársa, Primász Ágnes, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület szakosztályvezetője, Garda Krisztina, a DFVE női vízilabdázóinak csapatkapitánya, valamint Balogh Katalin, a sportolói véradás főszervezője számolt be érzéseiről, várakozásairól.
Mint azt Balogh Katalin elárulta, összesen hatvan helyi sportszervezettel vették fel a kapcsolatot, ezek közül végül negyvenkettő jelezte is részvételét, s nemcsak a sportolók, hanem sportvezetők, rokonok, szurkolók is ígérték, hogy eljönnek, ezzel is felhívva a figyelmet a véradás fontosságára. A szervezők kisebb ajándékokkal, csokoládéval, gyümölccsel, ásványvízzel várják a résztvevőket május 16-án, kedden, méghozzá 9 órától 16 óráig. Mint elhangzott, a nemes közösségi kezdeményezés egyúttal remek lehetőséget teremt arra is, hogy a sportemberek és a drukkerek közösen álljanak ki egy jó célért, és nem utolsósorban személyesen is találkozzanak egymással a rekorddöntő eseményen.
A sajtótájékoztató és a sportolói véradás szervezői is nagy várakozással tekintenek a rendezvény elé, s nagyon bíznak abban, hogy sokan tiszteletüket teszik a rendezvényen.
Dr. Barna T. Katalin, a Szent Pantaleon Kórház vértranszfúziós osztályának főorvosa:
– Nagy örömmel vettük ezt a kezdeményezést, mely helyi szinten, de talán országosan is egyedülálló. Óriási szükség van a kórházban a vérkészítményekre, sajnálatos módon a covid lezajlása után országos szinten is visszaesett a véradók száma, miközben a betegek száma nem csökkent. Ezért is szeretnénk kérni a kórház vezetésének nevében is, hogy lehetőleg minél többen jelenjenek meg ezen a napon, nagy szeretettel várunk mindenkit a 18 és 65 év közötti korosztályból.
Primász Ágnes, a DFVE szakosztályvezetője:
– Nem először működünk együtt az akciócsoporttal, s ezúttal is nagyon örültünk a felkérésnek, s természetesen azonnal a jó ügy mellé álltunk, nem gondolkodtunk egy percig sem. Remélem, hogy a mi közreműködésünknek is köszönhetően még többen tudnak csatlakozni a vizes sportágak képviselői közül, s nagyon bízom abban, hogy sikeres program lesz a nagy közös véradás.
Geistné Erdélyi Júlia, a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros Területi Szervezetének munkatársa:
– Természetesen mi is nagy örömmel fogadtuk ezt a kezdeményezést, mert óriási szükség van a donorokra, ezért mi is óriási szeretettel várjuk a véradókat. A résztvevőknek egy aranyos kis kitűzőt adunk ajándékba, ami szép emlék lehet a sportolói véradás után, illetve különböző szűrővizsgálatokkal is várjuk a megjelenteket, vérnyomást, vércukorszintet és hemoglobin szintet is mérünk majd azoknak, akik igényt tartanak rá.
Garda Krisztina, a DFVE csapatkapitánya:
– Mikor Ági felhívott ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban, természetesen egyből igent mondtam rá. A klub és a felnőtt csapat is gyakran oda szokott állni a jó ügyek mellé, ezért gondoltam én is fontosnak, hogy azonnal támogassam a kezdeményezést.
Figyelem, fontos: mint többen is hangsúlyozták a tájékoztatón, a sportolói véradás természetesen nyitott esemény, így várják a sportágak képviselői mellett a 18 év alatti sportolók felnőtt hozzátartozóit, és persze nagyon számítanak a drukkerek jelenlétére is! Szintén fontos tudnivaló, hogy a véradás kötelező feltétele a személyi azonosító okmány, valamint a TAJ-kártya; minden váradót kérnek, e dokumentumok birtokában keresse fel a sportuszodát!
És persze mindenkit várnak – jó ügy mellé állnak, rekorddöntésre készülnek!
A rovat további hírei: Sport
Ismét remekeltek az ifjú birkózók
2025. dec. 05.
Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.
Három szettben nyert a Dág
2025. dec. 05.
Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.
Sportban és tanulásban is remekeltek
2025. dec. 04.
A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.
Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága
2025. dec. 04.
Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. dec. 04.
Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.
Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében
2025. dec. 03.
A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.








