Bemutatkozik a Fittderma Bőrgyógyászati és Orvosi Esztétikai Centrum
A Vasmű úton rövidesen megnyíló komplexum célja, hogy az arcon, fejen, nyakon található jó- vagy rosszindulatú bőrelváltozások vizsgálatai és műtétei gyorsan, szakszerűen megoldódjanak. (X)
Dr. Harsányi Emese Henriett bőrgyógyász, a Fittderma Bőrgyógyászati és Orvosi Esztétikai Centrum vezetője szerint igen-igen aktuális a centrum nyitása: az utóbbi években akár hónapok teltek el a bőrnövedékek felfedezése és a műtét között.
Műteni, ha lehet, mielőbb!
Sajnos a várakozási idő alatt az elváltozások növekedtek, olykor a tervezett műtét már nem valósulhatott meg járóbeteg ellátásban – még később, csak később, kórházi körülmények között kellett elvégezni. A késői műtét miatt többször maradtak torzító hegek, emellett rosszabb lett a betegek életminősége, ráadásul az áttétek gyakorisága is nőtt, magyarázta dr. Harsányi Emese Henriett:
– Az újonnan nyíló Fittderma Centrum célja, hogy a diagnózis felállítása után a megfelelő régiót leginkább ismerő szakorvos, lehetőleg azon a napon műtse meg a pácienst. A bőrgyógyászati javaslat alapján a szemész, dr. Kiss Károly főorvos, illetve a fül-orr-gégész szakorvosok, dr. Pándi Ottó Géza főorvos és dr. Dabasi Eszter szakorvos azonnal dönt és mielőbb műt – méghozzá a műteni kívánt terület és a páciens állapotának ismeretében dönt. Ha nincs belgyógyászati ellenjavallat – ilyen pl. az alvadásgátló szedése –, illetve egyéb akadály, a centrum szakemberei azonnal elvégzik a szükséges beavatkozást, a műtétet. Rosszindulatú daganat vagy annak gyanúja esetén szövettani vizsgálatra küldjük a mintát. A sebzárás módját egyedileg határozzuk meg – mindig a biztonságos kimetszés és kiváló esztétikai eredménnyel történő gyógyulás vezérli a Fittderma csapatát!
A felépülés szolgálatában
A gyógyítás komplex folyamat, a Fittderma bázisán nem ér véget a munka a műtétel, emelte ki a centrum vezetője:
– Természetesen a műtét utáni követés, sebgondozás bőrgyógyászati felügyelet mellett zajlik. A műtéti terület időszakos kontrollját az operáló orvossal, szemész- illetve fül-orr-gégész szakorvosokkal közösen végezzük. Valamennyi szakorvos kolléga rendkívül tapasztalt, és nagy gyakorlattal rendelkezik a rosszindulatú daganatok műtéti megoldását illetően is. A szövettani lelet közlésekor a teljeskörű felvilágosítás mellett megbeszéljük az utánkövetés gyakoriságát, módját. Szükség esetén családorvos vagy onkológus bevonása mellett folytatódik a gondozás.
A Vasmű úti bázis küldetése szerint az egészség és a szépség elválaszthatatlanok. Éppen ennek jegyében az anyajegyszűrés során az ultraibolya sugárzás okozta bőrtünetek diagnosztizálására is sor kerül. A pácienssel egyeztetve készül egy kezelési terv, hangsúlyozta dr. Harsányi Emese Henriett:
– Elsőként mindig a megváltozott anyajegyek, a rákmegelőző állapotnak megfelelő, majd az irritációnak kitett bőrnövedékek eltávolítása történik meg. Súlyossági fokozatnak megfelelően műtéti úton, vagyis széndioxid lézerrel vagy sebészi kimetszéssel , illetve úgynevezett kryosebészeti eljárással, azaz folyékony nitrogénnel történő fagyasztással távolítjuk el a bőrnövedékeket. A pigmentfoltok és kisebb érnövedékeket széndioxid lézerrel vagy fagyasztással kezeljük. Később villanófény (IPL) vagy speciális orvosi esztétikai módszerek (például rádiófrekvenciás mezoterápiás kezelés) segítségével javítjuk a bőr állagát – és érjük el a maximális esztétikai eredményt.
És ez még nem minden: diétás tanácsadással, Nagy Melinda dietetikus bevonásával segítenek a pácienseken az egészség visszanyerésében, illetve megtartásában. Sok olyan bőrbetegség van, ahol a megfelelő étrend megismerése, betartása meghatározó – és jelentősen felgyorsítja a gyógyulást.
Ha baj van, irány a Fittderma!
A páciensek az alábbi elérhetőségen érdeklődhetnek a Fittderma Bőrgyógyászati és Orvosi Esztétikai Centrum kínálta szolgáltatásokról!
E-mail dr. Harsányi Emesének (katt) >>
Hamarosan nyitnak – várják a páciensek jelentkezését!
A rovat további hírei: Mozaik
Kitart még a tikkasztó nyár
2025. júl. 21.
A meleg mellé a hét második felére záporokat, helyenként komoly zivatarokat is ígér a DO időjárási szakértője. Mozgalmas hét lesz – meteorológiai szempontból biztosan!
10 hasznos tipp a stresszmentes költözés érdekében
2025. júl. 21.
Minden költözés maga lehet a rémálom, ha nem készülünk fel megfelelően. Nem csupán a dobozolással kell foglalkozni, mert egy rakás olyan tennivaló van még, ami fontos lépés, ha nem akarunk stresszelni. (X)
Vidéki Otthonfelújítási Program: mit takar ez pontosan?
2025. júl. 20.
Az otthon nem csupán négy falat jelent egy tetővel megtoldva: ez a családi események színtere, a biztonság, a kényelem, és persze a jövőnk záloga is. Emiatt különösen örömteli hír, hogy 2025-ben újraindították a Vidéki Otthonfelújítási Programot, mely számos család számára teszi elérhetővé a korszerűsítést, energetikai fejlesztéseket és akár a napelemes rendszerek telepítését is.
Meteo extra: hőségriasztás újra – holnaptól jövő csütörtökig
2025. júl. 19.
Az országos tisztifőorvos az újabb kánikulai időszakra tekintettel adta ki a másodfokú hőségriasztást az ország teljes területére – vasárnap 0 órától jövő csütörtökön éjfélig érvényes a figyelmeztetés.
Újszülöttek köldökcsonkjának ápolása: praktikus tanácsok kezdő szülőknek
2025. júl. 19.
Friss szülőként valószínűleg számtalan dolog jár a fejedben, amikor a kisbaba gondozására gondolsz. Az egyik ilyen kérdés lehet a köldökcsonk megfelelő kezelése, hiszen ez a születés után is különleges figyelmet igényel. (X)
Hogyan tehető gördülékenyebbé a könyvtári kölcsönzési folyamat?
2025. júl. 18.
Képzelje el, hogy a könyvtárban hosszú perceket kell sorban állnia a kölcsönző pultnál, mert lassan történik a könyvek kiadása, visszavétele. Régebben valóban ez volt a jellemző, de manapság a modern technológiai eszközökkel már jelentősen felgyorsítható ez a folyamat. (X)
DSTV: a nyári muzsika a "jószoliban"
2025. júl. 18.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is ellátogattak a Jószolgálati Otthon Liget közi bázisára a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskola muzsikus palántái a "jószoli" nyári sorozatának keretében koncerteztek a hálás közönség előtt. Hangkép.