Vitáznak a státusztörvényről – tiltakozik és levélírásra buzdít a CODE
Tökéletes időzítéssel a ballagások napjára időzítette a státusztörvény/bosszútörvény parlamenti tárgyalását az Orbán-rezsim – a tiltakozások egészen péntekig folytatódnak. Az utcán is. (Mellékszál: június 16. öröksége.)
Várhatóan dunaújvárosi résztvevői is lesznek a Többen vagyunk! elnevezésű tüntetésnek, amelyet a státusztörvény vitrájának napján, azaz június 16-án, pénteken szervez a Tanítanék Mozgalom és a NoÁr a Parlament elé, tudatta a DO-val Horváth Éva, a Civilek az oktatásért – Dunaújváros csoport (CODE) képviselője, a PDSZ városi ügyvivője.
Ünnep és gyásznap is...
Ma estig eldől például, hogy megáll-e városunkban a Pécsről induló busz, amely Szekszárd érintésével tart a fővárosba. A téma nagyon forró, sőt, napról napra egyre forróbb: a Kultik Mozi előtt tartott, a DO-n is megénekelt hónap eleji demonstráció aktualitása mit sem csökkent, sőt, azóta kiderült, hogy a Parlament június 16-án nyit vitát a tiltakozók körében csak bosszútörvény frázissal emlegetett jogszabályról.
Most következzen egy saját gondolatsor – nem tudom ugyanis elhessegetni a gondolatot, hogy az időzítés nem véletlen: egyfelől pénteken országszerte ballagások lesznek, és ez alapjáraton gyengíti az összefogás, a közös kiállás esélyét. Másrészt "foglalt napról" van szó, ráadásul, fájdalom, duplán: június 16. az angolszász kultúrában a Bloomsday – kezdetben írországi, mára nemzetközivé vált, évente rendezendő irodalmi ünnep, mely nevét James Joyce Ulysses című művének egyik főszereplőjéről, Leopold Bloomról kapta – méghozzá azért, mert Joyce nagy művének cselekménye éppen június 16-án játszódik (különleges helyet foglal el ebből a szempontból Szombathely, innen vándorolt ki Bloom édesapja). De van egy még közelebbi, még tragikusabb aktualitása is – csodálkoznék, ha ez az Orbán-rezsim boszorkánykonyhájában új lenne: igen, igen, 1958-ban éppen és pont június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét.
Összevetés, tükörferdítés, levélírás
De vissza a mához, illetve a holnaputánhoz – a CODE facebook felületén az elmúlt napokban több összegzést ajánlottak arról, miért hoz vészterhes változást az oktatási rendszer egészében (igen, a szülőket, igen, a diákokat, a szféra minden szegmensét érintően) a státusztörvény.
Mutatok is kettőt!
Milyen világ jön, ha bevezetik a státusztörvényt? (katt) >>
Fidesz-magyar szótár a státusztörvényhez (katt) >>
Végül, de közel sem utolsósorban: a Tanítanék Mozgalom oldalán különleges levélküldő mozgalmat kezdtek – az alábbi linken a lakcím megadásával az országgyűlési képviselőnknek küldhetünk levelet arról, hogy ne szavazza meg a státusztörvényt/bosszútörvényt.
Tessék, itt írhattok/írhatnak levelet dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőnek – szorgalmazva, hogy nemmel szavazzon, tartózkodjon, esetleg ne legyen ott, amikor (kétség nem férhet hozzá) megszavazzák ezt a becstelenséget.
Ne szavazzák meg a bosszútörvényt! (katt) >>
Egy-egy levéllel érdemi eredményt persze nehéz vizionálni – de legalább a lelkiismeretünk tiszta marad!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.