Együtt a tiszta városrészért – közösségi szemétszedés a Békében
Rendhagyó kísérlet, ráadásul alulról jövő kezdeményezés: egy lakó vetette fel a közösségi szemétszedés gondolatát a Béke városrészben – és hopp, szombaton már akcióznak is!
Békebeli szemétszedés – ezt a furfangos és sokatmondó címet találta az akciónak az ötletgazda-főszervező Nagy Viktor, valamint dr. Székely Károly, a kezdeményezést ötletét azonnal felkaroló önkormányzati képviselő.
"Nem dobják el – ennyire egyszerű!"
Az ötlet egyszerű, de nagyszerű: közös szemétszedésre hívni a Béke városrész aktív és tenni akaró lakóit, hogy egy tevékeny délelőtt erejéig együtt vegyék fel a harcot a szemét – és közvetve a szemetelők – ellen, utóbbit persze elsősorban a jó példa erejével.
A kezdeményezés tervéről Nagy Viktor mesélt a DO-nak, éppen a fent említett tényezők fontosságát hangsúlyozva:
– Lehetne nagy szavakat használni persze, de ez az egész rém egyszerű – Béke városrésziként rettentően zavar a szemét jelenléte. Itt élünk, ez a környezetünk, és ha sikerül az akció, akkor talán még a gyengébb felfogásúak is megértik majd, hogy egy tisztább környezetben jobb élni. Örülhetünk a természeti adottságoknak a panelrengetegben is – a fáknak, madaraknak, és talán a rendezett környezetnek is – ezek tényleg nagy, komoly értékek ebben a nyomorult világban. Bevallom, volt egy másik motivációs elem is, amikor belevágtam: ha családok, gyerekek, fiatalok is bekapcsolódnak, akkor később talán máshogyan gondolják a szemetelés kérdését. Nem dobják el – ennyire egyszerű!
Közösen könnyebb!
Mindezek után lássuk a tervezett menetrendet: a kezdeményezés célja a Béke 1 és Béke 2 városrész köztereinek megtisztítása június 24-én, szombaton. Gyülekező a Béke 1 városrészben a Lajos király körút és a Hengerész út találkozásánál a szelektív gyűjtőknél, a Béke 2-ben az "Óránál" – vagyis az Arany János és a volt Kőrösi Csoma Sándor iskolák közötti területen 8.45-től, az akció mindkét helyszínen 9-kor startol. A befejezés időpontja a résztvevők számától és aktivitásától függ – a tervek szerint 12 óráig szedik a szemetet az önkéntesek.
Fontos tudnivaló, hogy konténereket, zsákokat és kesztyűket az önkormány biztosít – és a Békebeli szemétszedés során összegyűlő hulladék elszállításáról is gondoskodnak!
Legyenek, legyünk sokan – együtt a tiszta, rendezett Béke városrészért!
(Fotó: Nagy Viktor)
A rovat további hírei: Közélet
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.









