Dunaújváros Hetilap

Gyors ütemben zajlik a Mondbach-kúria felújítása

Fábos Zsolt - 2023. június 19. 18:04

Két hete kezdődött a műemléki védelem alatt álló Mondbach-kúria és környezetének fejlesztése. Egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően 1,1 milliárd forintból megvalósulhat egy látogatóközpont kialakítása, és ezzel párhuzamosan a Baracsi úti Arborétum fejlesztése is.

A jelenleg kihasználatlan, műemléki védelem alatt álló Mondbach-kúria és környezetének fejlesztése olyan kiemelt projekt Dunaújváros óvárosának, Pentelének az életében, mely egyszerre teremt kiemelkedő lehetőséget egy kulturális, civil társadalmi és turisztikai központ kialakításához, Dunaújváros történelmi identitásának megerősödéséhez, valamint további turisztikai, kereskedelmi és munkahely teremtési fejlesztések megalapozásához. 

Távlatos tervekkel

A műemléki védettségnek megfelelően helyreállítandó és felújítandó épületegyüttesben a tervek szerint rendezvénytermek, kiállítótermek mellett egy kávézó is helyet kap. A fejlesztés keretében megtörténik a belső udvar rendezvények fogadására alkalmas kialakítása és a létesítmény akadálymentesítése is. 

A területen továbbá az Istálló épület részleges külső felújítása, a Malom épület részleges külső helyreállítása, és parkolók kialakítása is megvalósul. A Kúria épületében Rosti Pál életét és korát, valamint a pentelei hagyományokat bemutató interaktív kiállítást helyeznek el.

A kúria jelenlegi állapota

A műemléki védelem alatt álló Mondbach-kúria Pentele egyik legértékesebb épületegyüttese, amely a Magyar u. 35. szám alatt található. Az építmények hatalmas területen, körülbelül 11 hektáron fekszenek, amelyek három fő részre oszthatók: magára a kúriára és az egykori malom épületére, illetve a Petőfi Sándor utca mögötti, és a Tesco áruház alatti területre. 
Mind a kúria és a malom épülete, mind a telken lévő egyéb ingatlanok az udvarral egyetemben jelentősen leromlott és elhanyagolt állapotban vannak. Mivel az épületegyüttes Pentele városrész központjában helyezkedik el, így a felújítása és turisztikai hasznosítása jelentősen hozzájárulhat a városkép formálásához.

A kúria története

A kúria épületét a 19. század elején pechaui Mondbach Károly építtette. Mondbach Károly és testvére, Frigyes 1828-ban honosíttatták nemességüket Dunapentelén, így az 1830 körüli építési dátum a kúria épületére nézve helytállónak tűnik. Az biztos, hogy az 1880-as kataszteri térképen már a ma meglévő alaprajzi kontúr látható. 

Mondbach Károly halála után a kúria és a birtok birtoklástörténete zavaros. Az biztosnak tűnik, hogy 1914 körül megvásárolta azt a Dunavidéki Ipari és Kereskedelmi Rt. Ők feltehetően 1914 körül egy gőzmalmot építettek az épület udvarán, illetve kis, emeletes kiszolgáló épületet toldottak a kúria oldalszárnyának végéhez. 
A malomépület eredeti állapotáról archív képek tanúskodnak. Az épületet 1945 után a korszerűsített malom irodáiként és szolgálati lakásként használták.

(Fotók: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.