Gyerekcsínyek, játékok és bandázások a városépítés hőskorából – méghozzá egy legendás helyszínen. Dr. Tóth István összegzése eleven emlékeket idéz. Személyes várostörténet, vendégposzt.
Az udvarban felszerelt hinták nagyon szegényes kínálatnak bizonyultak számunkra. Az építkezésekhez használt oltatlan mész víz hozzáadása mellett érdekes audio-vizuális hatást ért el, a spárgával összekötött szög és lyukas tengelyű kulcs, benne némi gyufaméreggel ugyancsak több dimenziós élményt nyújtott. Képzeljük el a hangot, amint váratlanul megszólal egy arra haladó – mondjuk – felnőtt közelében, és a piruettett, amivel reagál a kölyökcsínyre!
Játszani is enged
Jó játszó terep volt a kétkerekű kőműves puttony, ami kb. 500 literes lehetett (mostanában tudtam meg, hogy ma – vagy talán már akkor is? – a japáner nevet viseli), és arra szolgált, hogy ebben keverték, illetve ezzel tolták a helyszínre a maltert, de ennél sokkal fontosabb rendeltetése az volt, hogy el lehetett benne bújni.
A mobil kovácstűzhely asztala alkalmas felületként szolgált a ki tudja honnan szerzett ekrazit elégetésének, melynek látványa mindig lebilincselt bennünket.
A "snúrozás"nem volt különösebben eszközigényes (csak némi tíz-és húszfilléres kellett hozzá). Húztunk egy vonalat a földön, és annak volt a legnagyobb nyerési esélye, aki egy bizonyos számú dobás után a legközelebb dobta a vonalhoz a pénzét. A "bigézéshez" is elég volt három fadarab.
Máskor felrajzoltunk egy nyolc négyzetből álló számozott ugráló pályát, de az "Adj király katonát! ", az "Amerikából jöttem... " is gyakori játékok voltak.
Az eső, a rossz idő sem okozott gondot. Ilyenkor csapdlecsacsiztunk, dominóztunk, dobókockás társasjátékokat játszottunk, malmoztunk, torpedóztunk. (Bár az utóbbi inkább iskolai játék volt, mert óra alatt is észrevétlenül lehetett játszani.)
Az igazi azonban a Duna-part volt. A "füvesen" (ma a Batsányi utca eleje) és a mögötte fekvő szántón át jutottunk a "szakadékig". Az ügyesebbek kötélen leereszkedve barlangot vájtak, amit csak így lehetett megközelíteni.
Ha le akartunk menni a Dunára fürödni, a "csőnél" ereszkedtünk le.
Volt egyszer egy világ
Hát igen, volt egyszer egy világ, amely mára eltűnt, emléke foszladozóban. Ez a világ nekem azt jelentette, hogy otthonom lépcsőházának minden lakóját, felnőttet és gyereket egyaránt ismertem. Ismertem nagyjából mindennapi életüket, hol dolgoznak, mi kerül az asztalukra, kedvelik-e egymást, vagy nem, szorgalmasak-e, vagy lusták, jól tanulnak-e, vagy sem.
Gyerekként voltam valamennyi lakásban, és nálunk is sokan jártak. Kölcsönkértek egy kis lisztet, egy kevés zsírt, olykor sót, máskor be-beugrottak hozzánk, csak úgy, egy kis tereferére. Apám a férfiakat megkínálta egy pohár borral, elbeszélgettek. Ilyenkor Darvas szomszéd elmondta, hogy mi minden probléma van a Sztálin Vasműben, Virág szomszéd a Kiskereskedelmi Vállalatnál, apám pedig a Kertészeti Vállalatnál történtekről beszélt. Anyám Vargáné asszonnyal, Darvasné asszonnyal, Virágné asszonnyal főzésről, kézimunkáról, gyerekről váltott szót, de – mivel nagyon érdekelte – a napi politika is előkerült. Gyakran elhangzott – "hülyék ezek!" Fontos, máskor lélektisztító beszélgetéseket jelentettek számukra a gondolatcserék.
(Folytatása következik.)
Dr. Tóth István
