L-múlt történetek az L épületek múltjáról (1.)

Az udvarban felszerelt hinták nagyon szegényes kínálatnak bizonyultak számunkra. Az építkezésekhez használt oltatlan mész víz hozzáadása mellett érdekes audio-vizuális hatást ért el, a spárgával összekötött szög és lyukas tengelyű kulcs, benne némi gyufaméreggel ugyancsak több dimenziós élményt nyújtott. Képzeljük el a hangot, amint váratlanul megszólal egy arra haladó – mondjuk –   felnőtt közelében, és a piruettett, amivel reagál a kölyökcsínyre!

Játszani is enged

Jó játszó terep volt a kétkerekű kőműves puttony, ami kb. 500 literes lehetett (mostanában tudtam meg, hogy ma – vagy talán már akkor is? – a japáner nevet viseli), és arra szolgált, hogy ebben keverték, illetve ezzel tolták a helyszínre a maltert, de ennél sokkal fontosabb rendeltetése az volt, hogy el lehetett benne bújni.
A mobil kovácstűzhely asztala alkalmas felületként szolgált a ki tudja honnan szerzett ekrazit elégetésének, melynek látványa mindig lebilincselt bennünket.
A "snúrozás"nem volt különösebben eszközigényes (csak némi tíz-és húszfilléres kellett hozzá). Húztunk egy vonalat a földön, és annak volt a legnagyobb nyerési esélye, aki egy bizonyos számú dobás után a legközelebb dobta a vonalhoz a pénzét. A "bigézéshez" is elég volt három fadarab.
Máskor felrajzoltunk egy nyolc négyzetből álló számozott ugráló pályát, de az "Adj király katonát! ", az "Amerikából jöttem... " is gyakori játékok voltak.
Az eső, a rossz idő sem okozott gondot. Ilyenkor csapdlecsacsiztunk, dominóztunk, dobókockás társasjátékokat játszottunk, malmoztunk, torpedóztunk. (Bár az utóbbi inkább iskolai játék volt, mert óra alatt is észrevétlenül lehetett játszani.)
Az igazi azonban a Duna-part volt. A "füvesen" (ma a Batsányi utca eleje) és a mögötte fekvő szántón át jutottunk a "szakadékig". Az ügyesebbek kötélen leereszkedve barlangot vájtak, amit csak így lehetett megközelíteni. 
Ha le akartunk menni a Dunára fürödni, a "csőnél" ereszkedtünk le.
 
Volt egyszer egy világ

Hát igen, volt egyszer egy világ, amely mára eltűnt, emléke foszladozóban. Ez a világ nekem azt jelentette, hogy otthonom lépcsőházának minden lakóját, felnőttet és gyereket egyaránt ismertem. Ismertem nagyjából mindennapi életüket, hol dolgoznak, mi kerül az asztalukra, kedvelik-e egymást, vagy nem, szorgalmasak-e, vagy lusták, jól tanulnak-e, vagy sem.
Gyerekként voltam valamennyi lakásban, és nálunk is sokan jártak. Kölcsönkértek egy kis lisztet, egy kevés zsírt, olykor sót, máskor be-beugrottak hozzánk, csak úgy, egy kis tereferére. Apám a férfiakat megkínálta egy pohár borral, elbeszélgettek. Ilyenkor Darvas szomszéd elmondta, hogy mi minden probléma van a Sztálin Vasműben, Virág szomszéd a Kiskereskedelmi Vállalatnál, apám pedig a Kertészeti Vállalatnál történtekről beszélt. Anyám Vargáné asszonnyal, Darvasné asszonnyal, Virágné asszonnyal főzésről, kézimunkáról, gyerekről váltott szót, de – mivel nagyon érdekelte – a napi politika is előkerült. Gyakran elhangzott – "hülyék ezek!" Fontos, máskor lélektisztító beszélgetéseket jelentettek számukra a gondolatcserék.

(Folytatása következik.)

Dr. Tóth István